18 °C Budapest

Semmiféle szankció nem fenyeget - PM vélemény a bizottsági értékelésről

Pénzcentrum
2006. január 11. 13:37

Az alábbiakban a Pénzügyminisztérium (PM) közleményét tesszük közzé teljes terjedelemben a Bizottság konvergencia programhoz kapcsolódó bírálatával kapcsolatosan. A PM szerint nem fenyeget szankció, 2008-ra sikerül teljesíteni az euró-beveztés kritériumait. A tárca szerint a Bizottság megértéssel fogadja azt a magyar álláspontot, amely szerint a magyar kormány nem kíván visszalépni megkezdett szociális kiigazítási és az ambiciózus fejlesztési programjából.

"Magyarországot semmiféle szankció nem fenyegeti - ez a legfontosabb állítása az Európai Bizottság mai nyilvánosságra hozott értékelésének. A jelentés egyértelműen cáfolja az elmúlt napok válságkommunikációját, hiszen a bizottság értékelése szerint a célok megfelelőek, Magyarország jó úton van a tekintetben, hogy a növekedés kiegyensúlyozottá vált, az infláció pedig lényegesen csökkent. Arra lehet számítani, hogy a gazdaság bővülése stabilan 4 százalék körül alakul annak hatására, hogy az export, illetve a beruházások határozzák meg a GDP felfutását - tartalmazza az Európai Bizottság értékelése, melyet a szokásos menetrend szerint a múlt év december elsején benyújtott aktualizált magyar konvergencia programról készített el.

A Bizottság értékelése szerint megvalósítható a gazdaság külső egyensúlyának javítására felvázolt középtávú pálya, amennyiben sikerül a szigorú költségvetési fegyelmet fenntartani. E tekintetben bíztatónak tartják, hogy a múlt évi pénzforgalmi államháztartási hiány kisebb lett a prognózisnál és az előirányzatnál.

A konvergencia programban Magyarország azzal számol, hogy 2008-ig fokozatosan, s erőteljesen csökkenti azt államháztartási hiányt, az államadósság a GDP 60 százaléka alatt marad, s az infláció 3 százalék közelében alakul, gyakorlatilag az árak stabilak maradnak, lényegesen nem változnak. Ezzel Magyarország 2008-ra teljesíteni tudja a maastrichti kritériumokat, amely feltétele annak, hogy csatlakozhassunk az eurózónához.

A Bizottság a programot nem minősítette negatívan, és nem kezdeményez szankciókat. A programmal, annak fő vonalaival az Európai Bizottság egyetért, viszont arra kéri a kormányt: részletesebben mutassa be azokat az eszközöket, tervezett intézkedéseket, strukturális reformokat, melyekkel a felvázolt célok elérhetőkké válnak. Ez egyértelműen mutatja, hogy a Bizottság megértéssel fogadja azt a magyar álláspontot, amely szerint a magyar kormány nem kíván visszalépni megkezdett szociális kiigazítási és az ambiciózus fejlesztési programjából, Ezek végigvitelével együtt kívánja lehetővé tenni 2010-re az euró magyarországi bevezetését. A Bizottság jelentése egyértelműen igazolja vissza Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban már bejelentett elkötelezettségét arra, hogy a választásokat követő 100 napon belül neki kíván kezdeni az államszerkezet átalakításának, az olcsóbb állam megvalósításának.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mivel a Bizottság az Európai Unióban szokásos jog szerint nem kíván beavatkozni a közelgő választások előtt az ország belpolitikai ügyeibe, ezért szeptember elsejéig várja a kiegészítést. A Pénzügyminisztérium addig is folyamatosan vizsgálja a konvergencia program teljesülését."

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom