7 °C Budapest

Egyre többen a felsőoktatásban

Pénzcentrum
2006. január 6. 08:52

Az óvodai nevelésben és az iskolai oktatás nappali rendszerű képzésében a 2005/2006. tanévben Magyarországon 1 millió 989 ezer gyermek és fiatal vesz részt, az érintett korosztály (a 3-22 éves népesség) közel 87%-a - közölte a KSH.

A tanulók számának alakulása oktatási szintenként és iskolatípusonként eltérő. Jelen tanévben csaknem 326 ezer gyermek jár óvodába, vesz részt iskola-előkészítő foglalkozáson - ez megegyezik az előző évi létszámmal. Ebből 5.3 ezren a fogyatékos gyermekek számára létesített intézményekbe iratkoztak be, vagy integrált gyógypedagógiai képzést kapnak.

Az általános iskolai tanulói létszám a nappali oktatásban a 2005/2006. tanévben 859 ezer fő, ez mintegy 3%-os csökkenést jelent az előző időszakhoz képest. Ezen belül a fogyatékos gyermekeket képző általános iskolák, osztályok tanulóinak száma, valamint az integrált képzésben részt vevőké - kismértékű növekedést mutatva - meghaladja a 60 ezret.

A középfokú oktatás intézményeiben a jelen tanévben összesen 573 ezer fiatal tanul. Az összlétszámon belül a középiskolai tanulók száma és aránya kismértékben tovább nőtt. Az idei tanévben a csaknem 532 ezer középiskolás 46%-a gimnáziumban, 54%-a szakközépiskolában tanul. 2005-ben csaknem 89 ezren érettségiztek sikeresen a nappali és felnőttoktatásban, ezen kívül több mint 35 ezren tettek érettségihez kötött szakmai vizsgát.

A 2005/2006. tanévben 131 ezer fiatal iratkozott be érettségit nem adó szakiskolába, ez a létszám valamivel alacsonyabb az elmúlt tanévinél. 2005-ben összesen 28 ezren tettek sikeres szakmai vizsgát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A felsőoktatási intézmények nappali tagozatán az idei tanévben több mint 231 ezer fiatal vesz részt a különböző szintű képzésekben, ez az elmúlt tanévihez képest 3%-os növekedést jelent. Egyetemi, főiskolai és felsőfokú alapképzésben 217 ezren tanulnak. Ezen túlmenően 8331 hallgató felsőfokú szakképzésben, valamint csaknem 6 ezer fő szakirányú továbbképzésben, illetve PhD-, DLA-képzésben vesz részt.

A felnőttképzés fokozott térnyerését jelzi az esti, levelező és távoktatási programok népszerűsége. Jelen tanévben alapfokon 2.5 ezer, középfokon közel 94 ezer fiatal, illetve felnőtt tanul. A felsőfokú esti, levelező és távoktatásban a hallgatók száma 2005/2006-ban is közel 193 ezer, jóllehet ez a létszám 2%-kal kevesebb az előző évinél.

HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm