17 °C Budapest

2006 az ingatlanlízing éve lehet

Pénzcentrum
2006. január 2. 08:29

5%-kal bővülhetett a tavalyi évben a magyarországi lízingpiac mérete 2005-ben - mondta Antall Pál, a Magyar Lízingszövetség elnöke a Világgazdaságnak. Ez azt jelenti, hogy az eszközkihelyezések értéke 1,100 milliárd forint fölé nőtt 2005-ben.

A szakember szerint az első három negyedév a gépjárműlízing stagnálása volt jellemző, s nagyságrendi változással az év utolsó 3 hónapjában sem lehet számolni. A gép- és ingatlanlízing ugyanakkor növekedett, 2005 első 9 hónapjában 81, illetve 87%-kal, de tehetgépjármű-finanszírozás is nőtt 13%-kal.

Az autófinanszírozás 2006-ban is legfeljebb szerény mértékben emelkedhet, miközben a finanszírozási feltételek az alacsony kezdőrészletek és az elhúzódó futamidők következtében egyre extrémebbé válnak.

A 2006-os év vízválasztó lehet a lízingcégek számára. Antall Pál szerint kiderül, tudják-e tartani profitabilitásukat a lízingcégek. A szakember szerint fontos a józanság. Antall szerint nem biztos, hogy az a legügyesebb, aki a leggyorsabban növekszik, hiszen a hitelbe adott pénzt vissza is kell hozni. A profitabilitás megtartása érdekében új üzletágak kerülnek a fókuszba, előretörhet az ingatlanlízing Az ingatlanlízing 2006-ban megduplázódhat, nagysága elérheti a teljes lízingpiac 5%-át.

A teljes piac 5%-kal bővülhet 2006-ban, a kihelyezések mértéke meghaladhatja az 1,200 milliárd forintot.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 25. szombat
Márk
17. hét
Április 25.
Malária világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?