1 °C Budapest

Újra 249 alá jutott a forint - immunis befektetők

Pénzcentrum
2005. november 8. 18:03

A forint a reggeli stabil nyitást követően a zloty húzóerejének köszönhetően délelőtt mérsékelt erősödésbe kezdett, melyet a Brüsszelből érkező újabb figyelmeztetés sem fordított meg. Ezek szerint a piaci szereplők már nem igazán mozdulnak a költségvetési jellegű hírekre (vártnál kedvezőbb októberi hiány-adat, illetve komoly újabb bírálat), a problémákra rávilágító hírek sokasága, illetve valódi

A forint a reggeli stabil nyitást követően a zloty húzóerejének köszönhetően délelőtt mérsékelt erősödésbe kezdett, melyet a Brüsszelből érkező újabb figyelmeztetés sem fordított meg. Ezek szerint a piaci szereplők már nem igazán mozdulnak a költségvetési jellegű hírekre (vártnál kedvezőbb októberi hiány-adat, illetve komoly újabb bírálat), a problémákra rávilágító hírek sokasága, illetve valódi újdonságtartalom hiánya már immunissá tehette őket. A Brüsszelben tartózkodó Veres János arra tett ígéretet, hogy a kormány megfogadja az EU várhatóan januárban megjelenő konkrét - és az ígéretek szerint szigorú ajánlásokat tartalmazó - javaslatcsomagját, majd hozzátette: továbbra is 2010-es euró-bevezetéssel számolnak.


eurhufcomp
eurhufcomp

Joaquin Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa azzal kapcsolatos aggodalmának adott hangot, hogy a laza magyar költségvetési fegyelem gyakorlata kezdi megfertőzni a régió többi országát is, ezt Veres arra hivatkozva utasította vissza, hogy hazánk túl kicsi gazdaság ehhez (nincs akkora befolyása ilyenhez). A pénzügyminiszter konkrétumok nélkül azt is jelezte, hogy jövőre még ez a kormány intézkedéseket fog tenni a 2006-os költségvetés kordában tartására.

2005.11.08 13:34
Budapestnek most már cselekednie kell - elmarasztalás Brüsszelből

A forint a zloty húzóhatására mintegy egy egységgel erősödött az euróhoz képest a déli órákra (248.50-249 közötti sáv). A lengyel fizetőeszköz 9-hetes mélységből (4.04) erősödött a 4-es szint közelébe az euróval az átmenetileg enyhülő belpolitikai eredetű feszültség miatt. A Reuters mai elemzői körkérdésében 13-ból 11 szakértő számított arra, hogy a kisebbségi kormány csütörtökön bizalmat kaphat az alsóházi szavazáson, azaz felállhat. Vannak azonban olyan nézetek is, hogy jobb lenne, ha nem kapna bizalmat, akkor nagyobb kényszerítő erő lenne a két, a választásokon legtöbb szavazatot kapott pártnak (PiS és PO), hogy félretegye a hatalmi harcokat és koalíciót alkosson.

Ha fel is áll a kormány, a radikális pártok külső támogatása miatt a politikai bizonytalanság, és így a zloty-ra nehezedő nyomás továbbra is fennmaradhat. Az elemzők szerint az euróval szembeni kurzus a jelenlegi 4-4.01-ről 4.10-4.25-ig gyengülhet ennek hatására (6%-os leértékelődési potenciál). Kérdéses, hogy ez a forintnál is gyengülést, vagy éppen további erősödést okoz (átjönnek a régiós befektetők a magyar piacra, ahogy erre a múlt héten volt is példa).

Ma a magyar állampapírok másodpiacán enyhe, jellemzően 3-5 bp-os hozamcsökkenés volt a jellemző valamennyi referencia-lejáratnál.

HR BLOGGER
hrbonbon  |  2023.12.03 00:01
DIGITAL NOMAD With more remote work options, people are moving from place to place, living in a nom...
perfekt  |  2023.11.28 14:18
Az anyaság kihívásokkal teli, ám lenyűgöző utazás, amely gyakran megváltoztatja az élet minden terül...
hrdoktor  |  2023.11.27 07:52
A férfiak vitamin- és ásványi anyagszükséglete kissé eltér a nőkétől. Nézzük, mire kell különösen fi...
vezetoi-coaching  |  2023.11.26 11:01
Nem tudom, Neked hogyan jár az agyad, nekem, ha nem lenne a világ tele triggerrel, itt se lennék, ne...
laskainelli  |  2023.11.22 19:44
A párkapcsolatokban való kommunikáció rendkívül fontos ahhoz, hogy egészséges és tartós legyen egy k...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 3. vasárnap
Ferenc, Olívia
48. hét
December 3.
Advent (2.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm