Az elmúlt hetekben jelentős élénkülés következett be a forintpiacon, a korábbi hónapokra jellemző napi 100-150 milliárd forintos azonnali (spot) piaci forgalom 200 milliárd forint fölé nőtt. Az igen kedvezőtlen költségvetési hírek kormány általi bejelentése óta a külföldiek nettó mintegy 275 milliárdnyi forintot adtak el külföldi fizetőeszköz ellenében, mely a jelentős kötvénypiaci
Az alábbi ábrán jól látható, hogy a spot devizapiaci forgalom a legutolsó adatok szerint (ötnapos mozgóátlag alapján) 220 milliárd forint közelébe emelkedett. Hasonló nyüzsgéssel utoljára március közepén, azt megelőzően 2003. végén találkozhattunk. A grafikon arra is rámutat, hogy a devizaswap (devizacsere) ügyletek volumene lényegesen nagyobb, mint a spot piaci forgalom.
![]() Klikk a képre! |
A következő ábra segítségével arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a forint elmúlt egy hónapban bekövetkezett mérsékelt gyengülése, illetve a külföldiek nettó forinteladásai egyértelműen összefüggésbe hozhatók egymással. Láthatjuk, hogy január elejétől szeptember közepéig a külföldiek nettó forintpozícióinak állománya közel 400 milliárdos eladást takart. Ez azonban hetek alatt 775 milliárdra duzzadt. Eközben a forint a 247 körüli szintekről 254-ig gyengült az euróval szemben, azonban a külföldiek folyamatos eladásai ellenére - melyben a reálgazdasági tranzakciókhoz kapcsolódó forintkeresletnek (pl. export), illetve a devizahitelek konverziójának szerepe lehetett - a forint visszaerősödött 252-ig.
A harmadik ábra még nagyobb volumenváltozásra mutat rá: a külföldiek nettó forint devizaswap-állománya a szeptember közepi 775 milliárd forint körülről a legutolsó adatok szerint 1150 milliárd forint fölé nőtt. (A devizaswap gyakorlatilag spot ügylet és egy ellenirányú határidős ügylet kombinációja, ez utóbbinak az árfolyamát a jelenben határozzák meg).
A jelentős állománynövekedés mögött az húzódik meg, hogy a külföldiek a spot-piacon devizájukért forintot vesznek (élénkül a spot forgalom), majd a pénzt a magasra szökött magyar piaci hozamkörnyezetben kihelyezik, a megkapott forintot viszont azonnal határidőre el is adják a saját devizájukért (nő a swapforgalom forint melletti spot lábbal).
Az egész mögött az a (határidős kamatparitáson alapuló) befektetői feltételezés áll, hogy a magasabb magyar hozamok melletti "pénzmegforgatás" nagyobb hozamot termel, mint amennyit a forint várhatóan gyengül a külföldi devizával szemben (elméletileg a magasabb kamattartalmú deviza leértékelődik az alacsonyabb kamattartalmúval szemben). Ez tehát azt jelenti, hogy a befektető az egyik üzleten nagyobb nyereség elérésére számít, mint amennyit a határidős ügylet lezárásával (forintot a korábban megállapított árnak megfelelően devizára vált) várhatóan veszteségként elkönyvel. (Megjegyzendő, hogy nem feltétlenül csak az egyik ügylet lehet nyereséges és a másik csak veszteséges.)
2005.04.29 06:00
Fedezeti alapok a forintpiacon - egy új jelenség magyarázata
2004.12.10 16:10
Swap ügyletek adósságkezelési megközelítésből: duráció és költségcsökkentés
2004.11.29 07:50
Swap spreadek: mitől függ, kelet-európai sajátosságok
2004.11.18 15:04
Forintpiaci spekuláció, de hogyan? -gyakorlati tanácsok
2004.11.24 12:00
Kamatswap: mikor, mire, hogyan? - tanuljunk egy kicsit
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)