Kupa: kell a 2010-es euró - a kicsik szívnak, a nagyok meg nem fizetnek

Pénzcentrum
2005. október 27. 11:46

Kell az euró 2010-es bevezetése, de egy ezzel látszólag szembemenő követelménynek is saját érdekünk miatt meg kell felelni. Ez pedig az, hogy a 2007-től kezdődő 7 éves uniós költségvetési forrásokból minden lehetséges forrást le kell hívjunk, ehhez pedig biztosítani kell a megfelelő mértékű magyar társfinanszírozást is - hangsúlyozta Kupa Mihály, a Centrum Párt elnöke egy mai sajtótájékoztatón. A volt pénzügyminiszter szerint 2006. második felétől el lehet kezdeni egy átalakítást az államháztartásban, de ehhez nem a politikusokra van szükség, hanem a társadalom támogatása mellett a szakértőkre (közgazdászok, jogászok, közigazgatási, oktatási szakértők).


Az igazság mindig középen van - jegyezte meg Kupa arra reagálva, hogy az egyik politikai erő a magyar gazdaság robogásáról, míg a másik fél annak töpörödéséről beszél. A volt pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság növekedése jelenleg egészséges szerkezetű, a belső kereslet nem generál inflációt. A húzóerőt az export és a beruházások adja, de az unión kívül más piacokat is keresnünk kell a húzóerő további fokozása érdekében. Felülről nézve tehát különösebb probléma nem látszik, de más szemszögekből megnézve már korántsem ez mondható el.

Kupa szerint az egyik nagy probléma ma Magyarországon, hogy az aktivitási szint mintegy 53-54% körül stagnált az elmúlt időszakban, míg a munkanélküliség nőtt. A pártelnök szerint ez is bizonyítja, hogy az adócsökkentés és a foglalkoztatás-növelés céljainak bekövetkezett módon való összekapcsolása nem vezet eredményre. Ennek oka a volt pénzügyminiszter szerint az, hogy nem azokat az adófajtákat csökkentették (pl. tb-járulék, vagy helyi iparűzési adó), amit a foglalkoztatás növelése szempontjából kellett volna.

Olyan a pénzügyi helyzet, hogy ezt meg kell állítani, nem lehet azt megcsinálni, hogy 5 éven keresztül túlköltekezik az ország - szögezte le a pártelnök egy másik komoly problémaként. Nem megfelelő a lakosság megtakarítási hajlandósága, és a külföldi működőtőke-beáramlás, így nő az adóssággeneráló finanszírozás. A Kupa szerint nem önmagában az adósságemelkedés mértékével van a probléma, hanem a tendenciával (növekedés a csökkenés helyett). Az államháztartás a nemzeti megtakarítást fogyasztja el, és az adósságszolgálat a fejlesztési forrásokat apasztja. A helyzet azt igényli, hogy tegyük rendbe az államháztartást, függetlenül attól, hogy az eurót be akarjuk-e vezetni, vagy sem - hívta fel a figyelmet Kupa.

A volt pénzügyminiszter két egymással összefüggő problémára is felhívta a figyelmet. Az egyik, hogy elmondása szerint a kis- és középvállalatok egyharmada tartósan veszteséges, a másik pedig az, hogy a vállalatok közötti körbetartozás mértéke egyre inkább emelkedik. Kupa szerint "általában a kicsik szívják", a nagyok, akik nem, vagy csak késésekkel fizetnek, viszont jól működnek, így a robogó gazdaság képe csak a nagyobb, jellemzően külföldi vállalatokra érvényes.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?