Teljes határzárat rendelt el csütörtökön az országos főállatorvos a magyar-román határon, ami azt jelenti, hogy semmilyen baromfit, vagy ezekből készült termékeket nem lehet behozni az országba. Süth Miklós főállatorvos az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: mindaddig fenntartják az intézkedést, amíg teljesen be nem bizonyosodik, hogy megszűnt a madárinfluenza Romániában. A vírust az éjszaka folyamán mutatták ki a Duna-deltában elhullott állatok tetemeiben.
Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-nek elmondta: csütörtök reggeltől semmilyen Romániából érkező élőállat-szállítmány és szárnyasoktól származó termék nem lépheti át Magyarország határát.
Az intézkedés eredményeként szárnyast, nyers húst, tollat, tojást, szárnyasból készült termékeket csak állategészségügyi igazolással lehet behozni az országba. A bevizsgálásra Nagylaknál kerülhet sor, ha valaki másik határátkelőn szeretne belépni az országba, őket is átirányítják Nagylakra a tiltott termékekkel.
Az országos tiszti főorvos szerint továbbra is állategészségügyi problémáról van szó, semmiféle egészségügyi óvintézkedésre nincs szükség. Az influenza-pandémiás bizottság következő ülése hétfőn lesz.
Az intézkedés bevezetésére azután került sor, hogy pozitívaknak bizonyultak azok vizsgálatok, amelyeket a romániai madárinfluenza-gyanús mintákon végeztek. Vasile Blaga belügyminiszter karantén alá helyeztette az említett falut, csak az egészségügyi hatóságok emberei léphetnek a körzetbe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








