Elismerően szól a Financial Times szerkesztőségi cikkében a Magyar Nemzeti Bank azon szerepéről, melyet a gazdaságpolitika korlátok között tartásának céljából tesz. A jegybank illetékesei több fórumon is kritikusan szóltak a költségvetési hiány nagyságáról illetve az elszámolási trükkökről. Itt elsősorban az autópályaépítés során használt illetve használni kívánt módszerekre kell gondolni. Ily módon az ilyen jellegű intézmények egyre fontosabb szerepet kapnak az Európa gazdasági koordinációjában.
Joaquin Almunia, az Európai Bizottság monetáris és pénzügyi biztosa korábban a lapnak már panaszkodott, hogy a nemzeti kormányok számos helyen trükköznek a hiánykimutatásban, sokszor kereskedelmi bankok segítségét kérik a hiány csökkentésében. Erre példa Görögország, ahol az adótartozásokat használtak fedezetként kötvénykibocsátásra, a befolyó összeget pedig hiánycsökkentő tényezőként számolták el.
Az új EU államoknak az euró bevezetéséhez a GDP 3%-a alá kell csökkenteni a deficitet, ugyanakkor a tényleges hiánylefaragás helyett sokszor könyvelési machináció zajlik. Az Elismerően szól a Financial Times szerkesztőségi cikkében a Magyar Nemzeti Bankról, mely többször is felhívta a közvélemény és az európai hatóságok figyelmét a magyar költségvetés fundamentális és elszámolási problémáira.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


