A legerősebb parlamenti frakció adhatja egy esetleges nagykoalíció kancellárját, így Németország politikai vezetője először a történelemben nő lehet. Angela Merkel győzelme egyben Schröder bukását is jelenti.
A német konzervatív pártok (CDU, CSU) és a szociáldemokraták (SPD) vezetői több kör után úgy tűnik egyetértésre jutottak abban, hogy egy esetleges kormánykoalíció kancellárját a több képviselővel rendelkező párt adja. Angela Merkel kereszténydemokrata jelölt ezzel Németország első kancellárnője lehet. A hírt az MTI szerint a ZDF közszolgálati televízió közölte hétfőn délelőtt.
A két nagypárt vezetői ma délelőtt pártelnökségi üléseken ismertetik részletekbe menően, hogy milyen eredményre jutottak a tárgyalásokon, majd a testületekben lezajló vita és állásfoglalás után újból tárgyalóasztalhoz ülnek.
A ZDF szerint a szociáldemokraták (SPD) nyolc tárcát kapnának az új német kormányban. A szocdemel irányíthatják a külügy-, a pénzügy-, az igazságügyi, a munkaügyi, az egészségügyi, a közlekedési, a környezetvédelmi és a fejlesztés segélyek minisztériumát. A Bundestag elnökének posztját a CDU kapta a vasárnap éjjel lezárult koalíciós alkudozásban.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








