7 °C Budapest

Itt a hiány, hol a hiány?

Pénzcentrum
2005. szeptember 29. 08:11

Nem csodálkoznánk azon, ha valaki az elmúlt hetekben elvesztette volna a fonalat a magyar költségvetési hiány alakulásának igencsak szövevényes történetét követve. Hogy kicsit tisztuljon a kép, összeállítottunk egy időrendi és téma szerinti sorrendet tükröző, a szerteágazó történetből valóban csak a lényegre szorítkozó fonalat, hogy ezzel is segítsük olvasóink "képben maradását", illetve hogy

javítsuk az áttekinthetőséget. Jellemzően csak egy rövid összekötő szöveg jelenti a fonalat, az adott kérdéskör részleteit a belinkelt cikkek tartalmazzák. Kezdődjön hát a sztori!

Rögtön az elején külön témára kell bontani a történetet: egyrészt fontos az elmúlt évek - felülvizsgálat miatt - megnövekedett államháztartási hiányai (elsősorban 2003-2004), másrészt követnünk kell az idei és jövő évi deficit-adatokat is. A kettő téma összemosódott az elmúlt hetekben. Fussunk előbb neki az elmúlt két év hiányadatairól szóló témának, majd haladjunk az időrend alapján további az idei és a jövő évi hiányadatokkal és egyéb "kis kitérőkkel".

Az ÁSZ (Állami Számvevőszék) szeptember elsején hozta nyilvánosságra jelentését a 2004-es hiányszámról, ami 218 milliárd forintos növekményt mutatott a módosított előirányzathoz képest. Elindult tehát a "lavina".

2005.09.01 11:11
ÁSZ-jelentés 2004-ről: 218 milliárddal nagyobb hiány, 3 milliárdot vesztett a büdzsé az ÁFA-visszatartással

Az eredményszemléletű, uniós módszertannak megfelelő hiány magánnyugdíjpénztári korrekcióval 4.5%-ról 4.9%-ra, míg korrekció nélkül 5.4%-ról 5.8%-ra emelekedett a GDP arányában, bizonyos elszámolástechnikai kérdések miatt.

2005.09.01 16:15
Miért módosult 5.4-ről 5.8%-ra a múlt évi államháztartási deficit?

2005.09.02 09:40
Mekkora hiányt mért a KSH a büdzsében? - elmentek a számok Brüsszelbe (2.)

Aztán kiderült valami a 2003-as számról is

2005.09.14 08:33
Egyre csak felfelé: most a 2003-as államháztartási hiányszám emelkedett

Aztán igyekeztünk tisztázni a kérdést a Pénzügyminisztériumban

2005.09.15 12:28
Miért módosult felfelé a 2003-as, és miért a 2004-es hiány?

Bekerült a történetbe egy 13. havi bérkifizetési epizód is, mely végül mind az idei, mind a múlt évi hiányt befolyásolja. Az ideit bizonyos szabályok alkotmányellenessége miatti néhány milliárdos többletkifizetések érintik, a múlt évit pedig elszámolástechnikai kérdés dobta meg igen jelentősen (kimutatott adatot).

2005.09.14 10:35
Néhány milliárdos költségvetési hatása lehet a 13. havi bérkifizetés kérdésének

Az Eurostat végül e hét hétfőn tett pontot a 2003-as és 2004-es hiányadatok végére, amikor nyilvánosságra hozta a második felülvizsgálata eredményeit.

2005.09.26 11:15
Csak a görögök előznek meg a hiánymutatóban (Eurostat adatok)

2005.09.26 13:03
Deficit és adósság: hol állunk az uniós rangsorban?


Ezzel el is érkeztünk az idei és jövő évi hiányadatokról szóló hírekhez.

A két évet az elmászomástechnikai kérdések miatt együtt kellett kezelni az elmúlt hetekben, és most sem tehetünk másként. Kezdjük rögtön a "bombameglepetéssel":

2005.09.16 08:41
Hidegzuhany külföldről! - Euró pá-pá?

A fenti cikk alapján a kormány az Eurostat (az unió statisztikai hivatala) szerint nem számolhat el olyan bevételeket költségvetési hiánycsökkentő tételként, melyek átadott autópálya-szakaszok után járnak. Ekkor még a bevételi nagyságrend nem volt tisztázott.

Még ezen a napon volt egy nagy jelentőségű sajtótájékoztató, melyet a nem véletlenül Budapesten tartózkodó Joaqín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa tartott. Almunia figyelmeztetett, hogy az autópálya-finanszírozás magyar kormány által tervezett módszerét az Eurostat nem fogadja el. Ekkor még elsősorban csak a 2005-ös hiány felfelé módosulásáról volt szó, ami veszélyeztetheti a 2010-es euró-bevezetést.

2005.09.16 10:57
Almunia: nem tartható az idei költségvetési hiánycél - Veres reakciója (5., korr.)

2005.09.16 10:30
Almunia: megnyugtatóan tisztáztuk a költségvetési hiányszámokat (2.)

Ettől kezdve egészen tegnapig nem volt egyértelmű, hogy az Eurostat állásfoglalása (mely végül még mindig nem került nyilvánosságra), hogyan is írja elő a bizonyos autópálya-építési tételek elszámolását, és ennek nyomán mekkora mértékben fog emelkedni az idei (és mint kiderült a jövő évi) hiány a megváltozó elszámolási módszertan miatt.

A következő hét hétfőn napvilágra került, hogy az Eurostat hogyan, miért is kezdett szokásától eltérő módon már előre vizsgálódni bizonyos elszámolási kérdésekben (magyar autópálya-finanszírozás). Kiderült, hogy a kormány által Brüsszelnek küldeni szándékozott ún. notifikációt az MNB nem volt hajlandó ellenjegyezni annak ellenzett tartalma miatt (szakmai érv). Emiatt Szapáry György, MNB-alelnök már korábban jelezte aggályait az uniós illetékesek felé.

2005.09.19 10:40
Az MNB-től jött a "füles" az Eurostatnak - kísérlet az autópálya-ügy kibogozására

2005.09.19 16:39
Járai: 70-100 milliárdos "többletkifizetéstől" menekültek meg az adófizetők

Azért, hogy a komoly belpolitikai vihart kavart epizódról még teljesebb képet kaphassunk, érdemes a következő cikkre kattintani:

2005.09.23 10:38
Mondjon le... - de miért is?

Nem mellesleg Járai Zsigmond MNB-elnök a hiányszámok alakulása nyomán kijelentette:

2005.09.19 15:56
Járai: "teljesen reménytelennek látszik az euró 2010-es bevezetése" - dátumhalasztás csak a választások után

Másnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rádiós interjújában kitértő választ adott a 2010-es euróra. Itt már sejteni lehetett, hogy valami komoly dolog van a háttérben

2005.09.20 10:55
Gyurcsány: kitérő válasz a 2010-es euróra, le az előjogokkal a nyugdíjbiztosítási piacon!

A sejtésből ténykérdés lett, amikor napvilágot láttak a következő hírek (2006-os költségvetés):

2005.09.21 09:29
Már a 2006-os büdzsé is elszállt? - Gyurcsány-bejelentés hamarosan

2005.09.21 16:35
Beismerés: valóban befolyásolhatja a 2006-os költségvtést az Eurostat-döntés

2005.09.26 09:11
Elkészült a büdzsé, de még titkosak a részletek - Veres szerint sem tartható a 2006-os költségvetés

Térjünk át a 2006-os büdzsére is.

Már az eddigiekben is megjelentek információk a 2006-os költségvetésről, melyeket eddig nem akartunk belekeverni a fonalba, de most illő kitérni rájuk. Jellemző, hogy a kormány minden esetben igyekezett a választási költségvetés kifejezést cáfolni és jelezte, hogy tartható a hiánycél, illetve ezzel együtt a 2010-es euró-bevezetés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2005.08.11 12:15
PM a 2006-os költségvetésről: egy hónapos csúszás most, kormánydöntés szeptember végén (2.)

2005.08.19 09:15
A 2006-os költségvetéssel úszhat az euró is - már 600 mrd-os lefaragás kell?

2005.08.24 09:12
Öt terület prioritást kap a 2006-os büdzsében - elköltik az államháztartási tartalék maradékát

2005.08.25 08:37
Nem lesz fűnyíróelv - fókuszban a családtámogatás a választási évben

2005.08.26 09:21
Csak ketten ismerik teljes egészében a jövő évi költségvetést - számok borítékban

2005.08.31 10:32
Ma tárgyal először a 2006-os a költségvetésről a kormány - holnap Gyurcsány-bejelentés

2005.09.01 09:14
Veres: 200-300 milliárdos lefaragás a minisztériumoknál - jól jön a reptéri privatizáció a büdzsének

Szeptember elsején már néhány fontosabb konkrétum is elhangzott:

2005.09.01 15:17
Gyurcsány a 2006-os költségvetésről : "Biztonság, Igazságosság, Bátorság" (3.)

2005.09.02 11:34
A londoni elemzők nem hisznek a magyar kormánynak

2005.09.09 10:20
8-10%-os lefaragás jövőre a tárcáknál - ki járhat a legrosszabbul? (2.)

2005.09.15 08:48
Szorosan igyekszik tartani a nadrágszíjat jövőre a kormány - néhány kiszivárgott részlet

Egy külön epizód volt a Nemzetközi Valutaalap (IMF)gazdaságpolitikai konzultációjának eredménye, melyre érdemes kitérni:

2005.09.21 18:56
IMF: engedjük szabadon lebegni a forintot - a kormány nem "tágít"! (2.)

2005.09.21 19:47
Lesújtó vélemény az IMF-től: komoly a helyzet (2.)

A piaci bizonytalanság jeleként a forint 248 fölé gyengült, és egy 30-40 bp-os hozamemelkedés következett be az állampapírok másodpiacán néhány nap alatt.

2005.09.22 17:21
(F)elszállóban a forint és a hozamok - 248 felett az árfolyam

E hét hétfőn végül az Eurostat "csak" a 2003-2004-es államháztartási és államadósság-adatokat tette közzé, az autópálya-finanszírozással kapcsolatos álláspontját nem, de lehetett sejteni, hogy "nagy a baj":

2005.09.26 15:29
Egyre inkább mérgesek ránk Brüsszelben - újabb megszorítások a láthatáron

2005.09.27 09:49
A számok stimmelnek, csak a sorrend nem?

Majd még kedden Gyurcsány jelezte:

2005.09.27 16:46
Gyurcsány: az év végéig felül kell vizsgálni a 2010-es euró-céldátumot! (4.)

2005.09.27 18:09
Elemzői reakciók az euró céldátum esetleges későbbre tolására - egyöntetű vélemények... (2.)

Erre Orbán Viktor "rákontrázott":

2005.09.28 09:14
Orbán: euró 2013-2016-ban?

Tegnap felgyorsultak az események:

2005.09.28 09:05
Mégis választási költségvetés készült?

2005.09.28 12:23
248-nál a forint - eszmélni kezd a piac

Kiderült az "igazság" (?):

2005.09.28 14:58
Beigazolódtak a kiszivárgott információk - elképesztő számok az államháztartási hiányról (5.)

2005.09.28 16:41
Forint- vagy devizafinanszírozás: marad a 30%-os arány

2005.09.28 18:05
Veres a forintgyengülésről: "a hibahatáron belül van"

2005.09.28 16:54
A tisztán látás kedvéért: hogy is néz ki a deficit-pálya?

Néhány fontos kérdés még mindig befolyásolhatja a deficit-adatok alakulását. Az egyik ezek közül pl. a Gripen-vásárlás, a másik az, hogy mi az a 415 milliárd forintnyi tervezett bevétel, amivel most már nem számol a jövő évi büdzsében a kormány.

2005.09.28 17:59
Néhány igen kényes költségvetési tétel...

Van még egy izgalmas kérdés ezekhez kapcsolódóan: a jövő évi 6.1%-os eredményszemléletű (magánnnyugdíjpénztári korrekció nélkül számított) deficitben benne van-e az a hatás, hogy ha nem az Államadósság Kezelő Központ (azaz mint nem költségvetési körbe sorolt intézmény) vesz fel hitelt kötvénykibocsátás formájában (jóval kevesebb, mint az eredetileg tervezett 3 milliárd eurónyi értékben), hanem maga a költségvetés finanszírozza az autópálya-éptésekhez szükséges forrásokat...

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm