11 °C Budapest

Javuló várakozások, növekvő internet penetráció

Pénzcentrum
2005. szeptember 26. 11:10

A GKI-T-Mobile e-Gazdaság Index - mely a gazdasági szereplők internethez és elektronikus üzleti alkalmazásokhoz fűződő várakozásait, attitűdjeit sűríti egy mutatószámba - 2005 elején kismértékben nőtt, az e-gazdaság szereplőinek várakozásai némileg javultak. A korábbi negyedévekben az e-Gazdaság index a GKI üzleti bizalmi index mozgását követte, azaz a vállalkozások Internettel kapcsolatos várakozásait erősen befolyásolták az aktuális piaci, üzleti kilátások. 2005 elején a két index távolodott egymástól, az internettel kapcsolatos várakozások az általános pesszimizmus ellenére javultak 2004 utolsó negyedévéhez képest.

A turizmus szektorban az előző negyedévhez képest kismértékű javulás történt. A válaszok alapján azonban a vendéglátással foglalkozó cégek továbbra is semleges, igaz inkább derűlátó véleményt fogalmaztak meg az internetnek vállalkozásaikra gyakorolt hatását illetően.

A kereskedelem és az általános vállalati körként definiált szakágazatok esetében a piaci várakozások tovább ingadoznak, az első félév folyamán a turizmushoz hasonlóan kismértékű optimizmus volt jellemző mindkét szektorban.

A korábbi negyedévekhez hasonlóan 2005 elején is a pénzügyi szektornak az átlagosnál kedvezőbb kilátásai húzták fel az GKI - T-Mobile e-Gazdaság Index összesített értékét. Az előző negyedévhez képest ugyan csökkent az e-pénzügyi index, ennek ellenére továbbra is a pénzügyi vállalatok körében a legnagyobb az Internet iránti bizalom.

Vállalati internetpenetráció

A hazai legalább 5 főt foglalkoztató cégek körében az internet-penetráció 82%-os volt 2005 júliusában, szemben a 2004-ben mért 73% körüli aránnyal. A 2004-ben készült felmérésben mértnél 9 százalékponttal magasabb - a statisztikai hibahatáron túlmenő - érték alapján tavaly óta egyértelműen nőtt az internet penetráció. Az internet-csatlakozással való ellátottság a számítógépet használó cégek körében 89%.

A teljes 5 fő feletti vállalati körből mintegy 22,7 ezer darab 5-9 fős mikrovállalat, 22,6 ezer kisvállalat, 4,5 ezer középvállalat és 900 nagyvállalat rendelkezik internet hozzáféréssel, ami összesen mintegy 50,5-51 ezer céget jelent.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az internet-csatlakozással rendelkező vállalkozások aránya a kisebb cégektől a nagyvállalatok felé haladva növekszik: az 5-9 fős cégek átlagosnál kisebb hányada (75%-a), míg a 10-19 fős cégek 84%-a, a 20-49 fős cégeknek pedig 92%-a rendelkezik valamilyen internet-hozzáféréssel. Legnagyobb arányban értelemszerűen a közép- és nagyvállalatoknak van csatlakozása: az 50-249 fős cégeknek 99%-a kapcsolódik a világhálóhoz, a 250 főnél több dolgozót foglalkoztató vállalakozások körében pedig gyakorlatilag 100% a penetráció.

Az összes vállalkozás körében az internet-penetráció az átlagosnál nagyobb a szolgáltatási szektorban (pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás) működő cégek körében (94%). A vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás területén (57%), az oktatás egészségügy és egyéb szolgáltatások (65%), valamint a mezőgazdaság, halászat ágazatok (71%) körében az internet-penetráció alacsonyabb, mint az 5 fő feletti cégek átlagos mutatója (82%).

Az országos átlagnál alacsonyabb az internet penetráció az Észak-Alföldön (73%) míg az átlagnál magasabb Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon (86%).

A számítógépet használó, de internet kapcsolattal nem rendelkező cégek aránya az országos átlagnál (10%) szignifikánsan magasabb a dél-dunántúli régióban (18%).

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.19 17:04
"Az élet lényege a munka." - döntötte el a kínai Fuyao gyár nagyhatalmú elnöke, bár még neki is volt...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
laskainelli  |  2025.05.18 14:27
Egy kapcsolat elején minden könnyűnek tűnik, hiszen a rózsaszín ködben elég egy mosoly, egy üzenet,...
hrdoktor  |  2025.05.15 11:04
A baj nem jár egyedül: a pollenallergiát nemcsak az adott növény virágpora válthatja ki, hanem a ker...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 19. hétfő
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?