A napi forgalom 25,1 milliárd forintot tett ki, miközben a vezető részvények teljesítménye vegyes képet mutatott.
A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Vezérigazgatója a BÉT Index Bizottságának javaslata alapján 190/2005. számú határozatával döntött az új BUX kosár, illetve 191/2005. számú határozatával az új BUMIX kosár összetételéről.
A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Vezérigazgatója a BÉT Index Bizottságának javaslata alapján 190/2005. számú határozatával döntött az új BUX kosár, illetve 191/2005. számú határozatával az új BUMIX kosár összetételéről.
A BUX kosarába új papírként a Synergon kerül bevezetésre. A kosárból a jelenleg indextag sorozatok közül kikerül a Pannonplast Rt részvénye, mivel az értékpapír másodszor nem felelt meg a bekerülési feltételeknek. A kosárba kerülés kritériumainak szintén nem feleltek meg az Antenna Rt, valamint a Fotex Rt, részvényei, azonban e társaságok esetében – a BUX Kézikönyv előírásainak megfelelően – az első ízben történő meg nem felelés a részvények kosárban tartását indokolta. Az új BUX kosár ezek alapján az alábbi 12 részvénysorozatot fogja tartalmazni: Antenna Hungária, BorsodChem, DÉMÁSZ, EGIS, FHB, Fotex, Magyar Telekom, MOL, OTP, Richter Gedeon, Synergon, TVK. A BUMIX kosarába új sorozat nem kerül bevezetésre.
A BUMIX kosarából a jelenleg indextag-sorozatok közül a NABI részvényei kerülnek ki, mivel másodízben nem teljesítették a kritériumokat, ami a BUMIX Kézikönyv előírásainak megfelelően a részvények kosárból való kivételét indokolja. Az új BUMIX kosár ezek alapján az alábbi 16 részvénysorozatot fogja tartalmazni: Antenna Hungária, Danubius, DÉMÁSZ, Econet, EGIS, Elmu, ÉMÁSZ, FHB, Fotex, Graphisoft, Pannonflax, Pannonplast, Phylaxia Pharma, Rába, Synergon, TVK.
A kosárba bevezetett mennyiségeket mind a BUX, mind a BUMIX esetében a Tőzsde szeptember 26-án hozza nyilvánosságra. A K érték kiszámítása és az újonnan a kosárba kerülő papírok bázisárának meghatározása mindkét indexnél 2005. szeptember 30-án az aznapi adatok alapján történik, amit a Tőzsde a következő tőzsdenapon publikál.
Az új összetételű indexkosarak bevezetésére 2005. október 3-án kerül sor.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
legacykft | 2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor | 2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli | 2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
NAPTÁR
Tovább
2026. március 1. vasárnap
Albin
9. hét
Március 1.
A polgári védelem világnapja
Március 1.
Újrapapír napja
Március 1.
A haditechnikai kutatók és fejlesztők napja
Ajánlatunk
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
HRCENTRUM legolvasottabb
1
2
3
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 1. 22:49

Pénzcentrum | 2026. március 1. 19:46

Agrárszektor | 2026. március 1. 20:14




