15 °C Budapest

Milyen folyamatok mutatkoztak eddig idén a magyar gazdaságban? - összefoglaló

Pénzcentrum
2005. július 26. 09:00

Az ipari termelés áprilisi élénkülése májusban folytatódott. Élénkülés mutatkozott a kiskereskedelemben is. Az építőipar termelése májusban erőteljesen, de az előző hónapok üteménél mérsékeltebben növekedett. Az első öt hónapban az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom növekedése elmaradt a tavalyitól, az építőipari termelésé meghaladta azt. A mezőgazdasági termékek felvásárlása jóval magasabb volt a tavalyi alacsony szintnél. A folyó fizetési mérleg hiánya az első negyedévben több volt az egy évvel azelőttinél. A termékkivitel májusban is gyorsabban nőtt, mint a behozatal, a január-májusi hiány alig több mint felét tette ki a tavaly ilyenkori magas deficitnek. A költségvetés hiánya kevesebb volt a tavaly I. félévinél, de meghaladta az éves előirányzatot. A fogyasztói árak feleakkora ütemben nőttek, mint tavaly. A keresetek az eseti tényezők hatásától eltekintve is számottevően emelkedtek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal idei ötödik, havi gazdasági összefoglalójából (a KSH jelenti 2005/5).

Ipari termelés

Az Európai Unió iparában az áprilisi csekély növekedést májusban stagnálás váltotta fel: az EU-25 átlagában a májusi ipari termelés 0.1%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit. Hazánkban ezzel ellentétes tendencia érvényesült: az ipari termelés áprilisi élénkülése májusban folytatódott, a növekedés üteme tovább gyorsult. Az I. negyedévi szerény, 1.7%-os emelkedés után áprilisban 8.9%-kal, májusban pedig 12.9%-kal bővült az ágazat termelése. Ehhez hozzájárult a tavalyinál több munkanap, de ennek hatását kiküszöbölve is 10.1%-os volt a májusi növekedés. Az első öthavi termelés 5.4%-kal (tavaly ilyenkor 9.5%-kal) haladta meg az egy évvel korábbit.

Ágazati dinamikák

Mind a termelés növekedésében, mind az ütem gyorsulásában kiemelkedő szerepe volt az ipar legnagyobb ágának, a villamosgép-, műszergyártásnak, amelynek a teljesítménye az első öt hónapban 19%-kal, ezen belül áprilisban, májusban 31, illetve 33%-kal növekedett.

Emellett a legtöbb nagy ágazat termelése nőtt, kivéve az élelmiszeripart, amely az első négy hónapban 10%-kal kevesebbet termelt az egy évvel korábbinál, így a májusi 3%-os növekedés ellenére öthavi teljesítménye számottevően csökkent. Nem érte el a múlt évit a kohászat, a fémfeldolgozás, valamint további négy kisebb, zömmel könnyűipari ág termelése sem.

Az ipari termékek értékesítése - február-márciushoz hasonlóan - májusban ismét belföldre nőtt gyorsabban, 13%-kal, bár az exportértékesítés is meghaladta 11%-kal a tavaly májusit. Az első öt hónapban belföldre 5.1%-kal, exportra 6.3%-kal értékesítettek többet a tavalyinál. A kiemelt feldolgozóipari ágazatok új rendelései májusban is jelentősen, 17%-kal nőttek, és itt is a belföldi új rendelések bővültek nagyobb mértékben (35%-kal). Ezen ágazatok összes rendelésállománya azonban május végén nem érte el az egy évvel korábbit, ami az exportrendelés-állomány visszaesésével magyarázható.

A termelés növekedése a létszám csökkenése mellett valósult meg, így az egy foglalkoztatottra jutó termelés az első öt hónap átlagában 8.4%-kal emelkedett.

Kiskereskedelmi forgalom

Az élénkülés nem korlátozódott az iparra, a kiskereskedelmi forgalom (kiigazítatlan adatok szerint) májusban 6.3%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit, így a január-májusi bővülés 4.5%-osra emelkedett. A forgalom májusban az Európai Unióban is élénkült, az EU-25 átlagában 2.1%-os volt a növekedés. A kiskereskedelmi forgalomba nem számító hazai jármű- és üzemanyag-forgalom májusban megközelítette az egy évvel azelőttit, és ezzel a január-májusi elmaradás is mérséklődött kissé (1.1%-ra).

Építőipar

Az építőipar termelése májusban erőteljesen, de az előző hónapok átlagos üteménél mérsékeltebben növekedett az előző év azonos időszakához képest. Az építőipari termelés volumene 2005 májusában 10.9%-kal nőtt, míg az évkezdettől számított bővülés 13.5%-os volt. A növekedés továbbra is elsősorban az út- és autópálya-építésnek köszönhető. Az év első öt hónapjában az épületek építése 4.5, az építményeké 28%-kal nőtt.

A mezőgazdasági termékek felvásárlása január-májusban számottevően meghaladta a tavalyi alacsony szintet, de elmaradt a tavalyelőttitől. A növénytermesztési és kertészeti termékek értékesítése kétszerese volt a tavalyi első öthavinak. Az év elején túlnyomó részt képviselő élő állatok és állati termékek felvásárlása 5%-kal csökkent.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A folyó fizetési mérleg hiánya az első negyedévben (a Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint) 1.5 milliárd euró volt, közel 200 millió euróval több az egy évvel azelőttinél. A reálgazdasági tranzakciók mérlege, ezen belül az áruforgalom hiánya számottevően mérséklődött, ezzel szemben a jövedelmek és a viszonzatlan folyó átutalásosok együttes passzívuma emelkedett. Ez utóbbiban meghatározó szerepe volt annak, hogy az EU-tagsággal kapcsolatos kötelezettségek folyó transzferként jelennek meg az államháztartási szektoron belül. Ugyanakkor az EU-ból érkező források a tőkemérleg aktívumát növelik, ami egyúttal a külső finanszírozási igényt mérsékli.

A termék-külkereskedelemben a kivitel májusban is gyorsabban nőtt, mint a behozatal, ennek hatására a január-májusi hiány 1.1 milliárd eurót (266 milliárd forintot) tett ki, alig több mint felét a tavaly ilyenkori magas deficitnek, amely főként az áprilisi taktikai vásárlásokkal függött össze.

A turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások exportja (a külföldiek magyarországi kiadásai) január-márciusban némileg lassabban nőtt, mint az importjuk (a kiutazó magyarok kiadásai), e szolgáltatások aktív szaldója 73 milliárd forint volt, közel annyi, mint egy évvel azelőtt.

Január-májusban a hazai kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi vendégek 7%-kal, a belföldi vendégek 2%-kal több éjszakát töltöttek el, mint egy évvel korábban.

Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű hiánya az első félévben (helyi önkormányzatok nélkül számolva) a Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint 1 billió forint volt, 52 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban (de a teljes évi hiányelőirányzatnak már több mint 96%-át elértük). A központi költségvetés hiánya 57 milliárd forinttal volt kevesebb a tavalyinál, de meghaladta az éves előirányzatot.

Az ipari termelői árak emelkedésének éves üteme májusban némileg fokozódott az előző hónapok átlagához képest. Ezen belül azonban a belföldi értékesítési árak növekedése elmaradt az előző hónapokban tapasztalttól, az exportértékesítési áraké élénkült. Az első öt hónap átlagában a belföldi értékesítési árak növekedése 9.9%-ot, a külpiaci értékesítési áraké 0.5%-ot tett ki. Az építőipari árak májusban 4.5%-kal, január-májusban 4.3%-kal nőttek. A mezőgazdaságban a növényi termékek január-májusi átlagos árszínvonala közel egynegyedével alacsonyabb volt az egy évvel azelőttinél, míg az élő állatoké és állati termékeké 6.7%-kal haladta meg a tavaly január-májusit.

A külkereskedelmi árak esetében a január-áprilisi adatok szerint a kivitelben érvényesülő forintárak 3.0%-kal, míg a behozatalban érvényesülők 1.9%-kal elmaradtak a tavaly első négyhavitól. A cserearány több mint 1%-kal romlott.

A fogyasztói árak az első hat hónapban viszonylag egyenletesen, 3.2-4.1%-kal növekedve, január-júniusban összességében 3.7%-kal haladták meg az egy évvel azelőttit. (Tavaly az első félévében 7.1%-kal nőttek az árak.) Júniusban a növekedés 3.8%-os, az EU harmonizált árindexe szerint számolva 3.7%-os volt.

Foglalkoztatás és keresetek

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma január-májusban átlagosan ugyanannyi volt, mint egy évvel korábban. A versenyszférában nőtt a létszám, a költségvetésben csökkent.

Összességében a bruttó nominális átlagkereset 11.5%-kal, a nettó átlagkereset 12.1%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - részben időlegesen ható tényezők miatt - 8%-kal nőtt. A versenyszférában a nettó nominális átlagkereset 8.6%-kal emelkedett. A költségvetés területén - az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt -19.3%-kal. Májusban a versenyszférában és a költségvetési szférában dolgozók nettó nominális keresete egyaránt 11%-kal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.03.20 11:18
Ülőmunkát végzők számára készült videósorozatunk következő részében a derék és az alsó végtagok átmo...
vezetoi-coaching  |  2025.03.17 18:53
kovacstunde  |  2025.03.15 13:05
Sokat beszélgettem édesapámmal, közeledvén 90. életévéhez tudtuk, hogy már nem sok időt tölt a földi...
laskainelli  |  2025.03.15 10:44
Volt már olyan, hogy reggel felébredtél, és egyszerűen semmi kedved nem volt nekiállni a napnak? Min...
perfekt  |  2025.03.12 15:40
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán egy futurisztikus technológia – itt van velünk, és e...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 24. hétfő
Gábor, Karina
13. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33