24 °C Budapest

Mi történik a héten az EU-ban? (2.)

Pénzcentrum
2005. május 23. 09:56

A hét legfontosabb eseménye feltehetően a hétvégi francia népszavazás lesz az EU alkotmányról. A másik lényeges kérdés melynek megvitatása már hónapok óta folyik, a közös uniós költségvetés (2007-2013 közötti időszakra).

Az előzetes felmérések szerint jó esély van arra, hogy a francia szavazás elutasítsa az EU-alkotmányt. A kétséges kimenetek miatt a háttérben állítólag számos ún. B-terv készül. Ha az új alkotmányt egy ország is elutasítja, az nem léphet életbe.

Németországban a francia népszavazás előtt két nappal szavaz a Bundesrat. A németek várhatóan elfogadják majd a dokumentumot.

Az alkotmány mellett a hét másik fő témája a közös uniós költségvetés. Az elmúlt hetekben is folyamatosan folytak az egyeztetések, hogy a június 17-i dátumra a főbb kérdésekben megszülessenek a döntések. Erre egyelőre kevés esély van. A legvitatottabb kérdés, hogy a kiadásokat a korábbiaknál alacsonyabb ráta mellett korlátozzák-e, illetve mi legyen a brit visszatérítéssel.

Az Euobserver szerint ha júniusban nem sikerül megállapodni a költségvetés főbb pontjairól, akkor a július 1-i brit elnökség alatt várhatóan már nem sikerül majd érdemi előrelépést elérni.

Jobban járhat Magyarország

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A tegnap este beterjesztett luxemburgi elnökségi költségvetési javaslat minden lehetséges költségvetési fejezet esetében csökkentést javasol a tavalyi bizottsági indítványhoz képest, az egyetlen kivételt a bel- és igazságügyi kiadások jelentik - írja a Világgazdaság. Az uniós közös kassza összegének meghatározásában (a közösségi GNI egy bizonyos százalékában kerül meghatározásra) az utóbbi időkben hatalmas viták zajlottak le, az elsősorban minél alacsonyabb felső küszöböt elérni szándékozó nettó befizető, illetve a minél magasabb büdzsét szorgalmazó nettó támogatott tagországok között.

A luxemburgi elnökség a közösségi GNI minimum 1.08, maximum 1,12 százalékában húzná meg a lehetséges büzsdévolumen határát. Bizonyos módosító indítványok hatásának értelmében a számítások szerint Magyarország lehívási jogosultsága az eddigi 3.6%-ról (GNI-arányosan) 3.7%-ra növekedhet.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.05.26 12:35
Több kimutatást is lehet olvasni arról, hogyan gyengítettek el bennünket a pandémia évei. A kliensei...
vezetoi-coaching  |  2023.05.23 10:04
Jó, 2 napot késett (a bevezető mutatja, 2 napja kezdtem el…), de hadd szóljon…:-))) Például a macho...
hrdoktor  |  2023.05.22 06:45
Egyre több munkahely biztosít ingyen gyümölcsöt a munkavállalóknak, ami egyszerre közérzet- és egész...
hrbonbon  |  2023.05.18 15:51
Simonyi Judit ügyvezető igazgató Miért is vagyok egy kiválasztási folyamatban? LEHETŐSÉGEK: Ál...
ajovomunkahelye  |  2023.05.18 12:54
Úgy tűnhet, hogy manapság a munkahelyi sokszínűségről, méltányosságról és befogadásról beszél minden...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. május 28. vasárnap
Emil, Csanád
21. hét
Május 28.
Hősök napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. május 27. 19:17