25 °C Budapest

Kóka: a jelenlegi közigazgatás úgy rossz, ahogy van

Pénzcentrum
2005. április 26. 10:27

Az államháztartási rendszer problémáiról, a pazarló bürokratikus rendszerről, az infrastruktúrafejlesztésről nyilatkozott Kóka János gazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak. Megítélése szerint a következő választási forduló előtt álló egy évben még sok minden elvégezhető (pl. a Westend is 11 hónap alatt épült fel). A miniszter fontos megállapítása, hogy a rendszerváltó elit mintha kimerülőben lenne, nem elég bátor a következő nagy lépések megtételére. Ehelyett a fiatal generációnak kell jönni, mely képes megvalósítani a szükséges reformokat.

Kóka János szerint szinte mindent újra kellene tárgyalni a közigazgatásban, ugyanis az úgy rossz, ahogy van. Túl bürokratikus, költséges, pazarló, és a szolgáltatások színvonala sem megfelelő. Évtizede tologatunk maguk előtt egy rettenetesen elavult szociálpolitikai rendszert, korszerűtlen az adórendszer.

A rendszer belső sajátosságai miatt meglehetősen ellenálló a változásokkal szemben. A reformokhoz mindenekelőtt politikai elhatározás kell, ez pedig úgy tűnik, hogy kényszer hatására teremtődhet meg.

Kóka úgy véli, hogy a mostani ciklus idején az autópályaépítés olcsóbb, mint az előzőben, de még mindig drága. Ebben jelentős szerepe van annak is, hogy a hazai szabványok az európai normáknál szigorúbbak (pl. hol kell teljes értékű leálló sávot építeni stb.). Az M6-os kivezető szakaszát a Vegyépszer verseny nélkül építhette meg. Kóka ezt azzal magyarázta, hogy itt egy komplex fejlesztési projekt indult, a szerződést pedig annak idején úgy kötötték, hogy ez a cég tehetett megfelelő ajánlatot ennek a szakasznak a megépítésére.

A miniszter szerint minél hamarabb szükség van a vasút liberalizációjára. Az infrastruktúra továbbra is állami kézben marad, a használat joga azonban sokkal szabadabb lenne. Így a vasút nem vinné, hanem hozná a pénzt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 14. 06:01