35 °C Budapest

Bank of America: Forint Alert!

Pénzcentrum
2005. március 31. 09:44

A forint sebezhetőségére hívja fel a figyelmet Dwyfor Evans, a Bank of America (London) elemzője mai napi jelentésében. A szakember kedden részt vett a portfolio.hu forint konferenciáján, ahol a mai figyelmeztetés mögötti érvelés részletesebben is kifejtésre került.



Dwyfor Evans okfejtése szerint az elmúlt időszakban a külföldi állampapír vásárlás hatására a nem rezidensek által birtokolt állomány történelmi csúcsra emelkedett, majd kis korrekció történt. Ezzel párhuzamosan globálisan a fejlődő piaci eszközök iránti éhség csökkenése tapasztalható, tehát ha a tőkeáramlás hirtelen megfordul (erre utaló jelek már vannak), az a forintárfolyamban is az eddig tapasztaltnál erősebb korrekciót eredményezhet.

Fundamentális oldalon meghatározó az egyensúlyhiány, a folyó mérleg és az államháztartás együttes problémái a tőkevonzó képességet csökkentik. A dezinfláció markáns, ugyanakkor ez önmagában nem elég a bizalom fenntartására.

A március 23-val záródó héten a feltörekvő piaci alapokból mintegy 350 millió dollárnyi tőkét vontak ki, ami az elmúlt 10 hónapra visszatekintve a legnagyobb "visszaváltás". Ez a fordulat már érződik a magyar és a lengyel állampapírpiaci hozamok alakulásában is.

Dwyfor Evans szerint a magyar piacon még mindig igen jelentős a forró pénz, a spekulánsok a hozamgörbe rövid végén torlódnak. A forint/euró árfolyam jelenleg 248 körül alakul, egy újabb eladási hullám további gyengülést okozhat. Említést érdemel, hogy a reálkamatok az utóbbi időszakban tovább csökkentek, mely a forint árfolyamát kedvezőtlenül érintheti.
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 10. 15:31