Sikerként értékelte a Stabilitási és Növekedési Egyezmény módosításáról született megállapodást Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Draskovics ma déli tájékoztatóján elmondta, hogy a megváltozott deficitelbírálási szabályok érvényesek a maastrichti kritériumok költségvetési hiányt (GDP max. 3%-a) érintő rendelkezéseinél is. Konkrét intézkedés a nyugdíjreform hiánynövelő hatásának degresszív korrekciója, mely 2008-ban is 0.4%pontos GDP arányos könnyebbséget jelent Magyarország számára. Draskovics úgy nyilatkozott, hogy az euró-csatlakozás várható időpontját továbbra is 2010-re teszi a tárca, de nem kizárt, hogy később elgondolkodnak akár egy korábbi dátumon is. Most nincs napirenden a kérdés.
Nagy sikerként értékelte Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Stabilitási és Növekedési Egyezményről született módosító lépéseket. A miniszter három vonatkozást emelt ki:
- a döntésekkel világossá vált az EU elkötelezettsége a Monetáris Unió stabilitásának fenntartása felé, ezt fejezi többek között az, hogy a sarokszámok nem változtak
- a módosítások ugyanakkor kifejezik, hogy az eddigi működés tanulságai levonásra kerültek, korrekciók történtek a működőképesség növelése felé
- a strukturális reformokat az új elvek alapján úgy kezelik, hogy ha azok a költségvetés pozícióját érdemben érintik, akkor ezekkel korrigálják a számokat; Draskovics szerint ezzel megszűnhet az "ellenérdekeltség" a reformokkal szemben
A miniszter elmondta, hogy külön fejezetben kerül megemlítésre a nyugdíjkorrekció lehetősége és az elszámolás techikai sajátosságai. Ez Magyarország számára is egyfajta könnyítés az euró-zónához való csatlakozás szempontjából. Mint arról korábban értesültünk, valóban 5 éves fokozatos (dergresszív) elszámolás mellett lehet a hiányszámokat korrigálni. 2005-ben a korrekció az elmaradt bevételekhez képest 100%, majd évente 20%ponttal csökken. Így az utolsó korrekciós év 2009. Fontos, hogy a maastrichti 3%-os kritérium is ez alapján kerül átértékelésre.
Draskovics könnyebbségként értékelte, hogy az új szabályrendszer alapján hamarabb kikerülhetünk a túlzott deficiteljárás alól, így biztonságosabb lehet a felkészülés az euró-zónába való belépésre.
A nyugdíjreform mellett csak elvi szinten kerülnek említésre az egyéb strukturális reformok, ezek elszámolási sajátosságai egyelőre nem tisztázottak. Ez vonatkozik a K+F kiadásokra is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Draskovics elmondta, hogy nem beszéltek a pénzügyminiszterek brüsszeli találkozóján arról, hogy a deficitkorrekciókkal együtt az adósságkorrekciókat el kell-e végezni, illetve ha igen hogyan. Emellett a magyar pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a magyar adósságráta alakulása trendfordulóhoz érkezett 2005-ben, ezután a ráta csökkeni fog. Nyugdíjkorrekció nélkül az adósságráta 2004-ben átlépte a 60%-ot. Az adósság az elmúlt években növekvő volt.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







