Kinevezte az új Monetáris Tanács tagokat Mádl Ferenc (2.)

Pénzcentrum
2005. február 25. 13:33

A mai napon március 1-hatállyal kinevezte a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának új tagjait a köztársasági elnök. Ennek értelmében a négy új tag: Neményi Judit, dr. Bánfi Tamás, dr. Bihari Péter és dr. Csáki Csaba a március 29-i következő kamatmeghatározó ülésen már szavazhatnak. A köztársasági elnök a kinevezési okmányokat 2005. február 28-án, hétfőn adja át a Sándor-palotában.

A jelöltek névsora január végén vált ismertté, amelyet követően a parlamenti bizottsági meghallgatásaikra február elején került sor. Ezeken a kormánytöbbségből adódóan megkapták a szükséges támogatást a jelöltek. Ezt követően elvileg már csak Mádl Ferenc kinevezése volt hátra a folyamat lezárásához, aki azonban arra hivatkozva, hogy nem kapta meg Járai Zsigmond MNB-elnök írásos véleményét a jelöltekről, egyelőre nem nevezte ki az új tagokat.

Emiatt a négy jelölt a most hétfői kamatdöntő ülésen még nem vehetett részt, majd a 75 bp-os vágás, illetve az infláció jelentés tartalmának bemutatására rendezett sajtótájékoztatón Járai kijelentette, hogy nem is fog írásos véleményt adni az államfőnek, mivel az egész eljárást jogellenesnek tartja, és kifogásolta, hogy a négy jelölt személyéről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hivatalos bejelentés előtt csak egy órával tájékoztatta, melyet nem tartott véleménykikérésnek. Járai azt is jelezte, hogy megítélése szerint az egész kinevezési folyamatot újra kell kezdeni.

"A köztársasági elnök az Alkotmányban foglalt jogköre alapján az előterjesztést törvényességi szempontból megvizsgálta, és megállapította, hogy az megfelel a jegybanktörvény előírásainak" - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében, melyben azt is tartalmazza, hogy "a jegybank-elnökének véleményezési jogköre kiüresedett" -.

Feltehetően Mádl Ferenc államfő kompromisszumos rendezési gyakorlatának megfelelően nem kívánta "tovább bonyolítani" az egyébként is sok érvet és ellenérevet szolgáltató szövevényes ügyet, és ezért döntött a kinevezés mellett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A piac a 4 új személyről többnyire azt gondolja, hogy feltehetően inkább a lazább monetáris politika (nagyobb kamatcsökkentések) hívei, ezért a szavazatarány módosításán keresztül a végső Monetáris Tanács döntésekben is megjelenhet ennek következménye.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?