23 °C Budapest

A bőséges termés "gyümölcse": 5.4%-kal csökkent 2004-ben a mezőgazdasági termelői árindex

Pénzcentrum
2005. február 9. 09:00

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a mezőgazdasági termékek termelői árszintje 2004. decemberben 15.5%-kal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A kiemelkedően jó termés hatására a mezőgazdasági árak július óta csökkentek, ennek következtében a január-decemberi átlagos árindex is 5.4%-kal lett alacsonyabb. A háttérben azonban ellentétes folyamatok állnak: 2004-ben a növénytermesztési és kertészeti termékek ára 13.8%-kal csökkent, az állatoké és állati termékeké 3.9%-kal nőtt az előző évhez képest. 2004-ben a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 9.8%-kal magasabb volt, mint az előző évben.

Zuhanó feldolgozatlan élelmiszer-árak

A gabonafélék árszintje 2004. január-decemberben csaknem 21%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A decemberi árszínvonal több mint 40%-kal elmaradt az előző évitől. A felvásárolt kukorica háromnegyedét - az előző évekkel ellentétben - november-december folyamán értékesítették a termelők.


Decemberben a cukorrépa ára az éves tendenciával ellentételesen mozgott - az előző év decemberéhez képest 39%-kal csökkent - de az éves átlagár közel 17%-kal emelkedett.

A burgonya termelői ára 2004-ben 17%-ot megközelítően, decemberben pedig már 54%-ot meghaladóan alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A zöldségfélék ára 2004-ben 4%-kal emelkedett, a gyümölcsféléké csaknem 25%-kal csökkent 2003-hoz képest.

A vágóállatok termelői ára 2004-ben több mint 10%-kal nőtt a 2003. évihez képest, ezen belül a vágósertés termelői ára közel 15%-kal, a vágóbaromfié csaknem 5%-kal emelkedett. A tej termelői árának csökkenése megközelítette a 10%-ot, a tyúktojás ára 12%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

2004-ben a takarmányok - az év első felében tapasztalt magas árak következtében - 14%-kal drágultak az előző évhez viszonyítva, azonban októbertől a havi árak már csökkentek az egy évvel korábbihoz képest (decemberben csaknem 15%-kal).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Árnyomás az energiahordozók felől

A mezőgazdasági termeléshez felhasznált energia ára 2004-ben 18%-ot, decemberben 23%-ot meghaladóan magasabb volt, mint 2003-ban.

A növényvédő szerek ára 3%-kal, a műtrágyáké pedig 6%-kal emelkedett éves szinten. A mezőgazdasági folyó termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára több mint 10%-kal, a mezőgazdasági rendeltetésű beruházási javaké 6%-kal nőtt 2004-ben. Amennyiben az árviszonyok változását vizsgáljuk, a termelők jövedelmi helyzete 2004-ben 13.8%-kal gyengült.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2023.09.27 08:03
Katalin Laczkó postjában találtam ezt a 3 éleseszüen azonosított szimptómát, aminél érdemes gondolko...
perfekt  |  2023.09.26 11:56
Bár az OKJ-képzési rendszer tavaly év végén teljesen kifutott, de még mindig az érdeklődők 80 százal...
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 28. csütörtök
Vencel
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM