A Parlament tegnap 195 igen és 4 nem voks mellett megszavazta a Jegybanktörvény módosítását, az ellenzék nem szavazott. Az új törvény értelmében a Monetáris Tanács létszáma 2007-ig 13 főre bővül, a kormányfő rövid időn belül négy főt jelölhet a testületbe. Az eredeti törvényjavaslattal ellentétben a két MNB monetáris politikával foglalkozó alelnöke (akik a Monetáris Tanácsban is helyet foglalnak) nem kell, hogy mandátumuk lejárta előtt elhagyják a testületet. Mindezek értelmében a grémium tagjainak létszáma 2007 után automatikusan 11-re csökken. Járai Zsigmond MNB elnök "szégyenletes törvénynek" nevezte a Jegybanktörvényt, amely szerinte nagy károkat okozott az ország megítélése szempontjából. A törvényben továbbra is fennmaradtak azok a pontok, melyek az Európai Központi Bank állásfoglalása szerint változtatásra szorulnának.
Az egyik legfontosabb tegnap megszavazott változtatást szerint a Monetáris Tanács eddigi minimum 7, maximum 9 fős testülete minimum 9, maximum 11 főre emelkedett, (a két alelnök mandátumának lejártáig ideiglenesen 13 fő alkotja a kamatdöntésekben is illetékes szervet). Fontos pont az is, hogy a jövőben a Tanács tagjai közül négyet az MNB mindenkori elnöke, míg a többit az MNB-elnök véleményét kikérve a miniszterelnök jelöl.
A tegnapi törvénymódosítás szerint a Monetáris Tanács akkor határozatképes, ha tagjainak többsége (azaz 2007-ig legalább 7 fő, utána 6 fő) jelen van az ülésen. A testület tagjai - köztük a jegybankelnök, az alelnökök, a felügyelő bizottság tagjai - megbízatásuk lejártát követően 3 évig nem jelölhetők újra. Az MNB három, legfeljebb öt alelnökének kinevezésére, felmentésére a jegybankelnök tesz javaslatot, ennek tartalmaznia kell az alelnökök feladatkörét - emeli ki a Világgazdaság a legfontosabb pontokat. Az MNB alelnökök közül egy felel a monetáris politikáért, aki 2007 után is tagja maradhat a Monetáris Tanácsnak.
A tegnapi változtatások épp nem azokat a pontokat célozták a Jegybanktörvényben, melyek megváltoztatását az EKB néhány hete napvilágot látott állásfoglalása kifogásolt - bár ezek megváltoztatása még az eredeti módosító indítványokban sem szerepelt. Így fennmaradt továbbra is az a szabály, mely szerint az MNB elnöke, alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai, a felügyelőbizottság tagjai kinevezésüket követő 30 napon belül kötelesek nyilvános vagyonnyilatkozatot tenni. Ez az EKB szerint sérti a jegybanki függetlenséget.
Emellett fennmaradt az a szabály is, hogy az MNB rendeletalkotásánál az Igazságügyi Minisztériumnak véleményezési joga van. Ez szintén sérti a monetáris hatóság függetlenségét a frankfurti intézmény szerint. Vártható tehát, hogy a következő években sem szakad meg végleg a Jegybanktörvény módosítási sorozata...
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Kétszeres olimpiai bajnokot szerződtethet az FTC
- Megvan az elhunyt fideszes honatya utóda
- Pokolian megerősödhet a Vasas férfi pólócsapata
- Pálinkával búcsúztatták a Székelyföldről hazainduló III. Károlyt
- "35-70 település" - Az ukrán elnök tudott róla, hogy 2022-ben aláaknázták a gátat
- Gát - Az ENSZ "majdnem kimondja", hogy mi történt, az EU konkrét
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


