31 °C Budapest

PM reakció a Számvevőszék észrevételeire

Pénzcentrum
2004. október 26. 15:49

Külön tájékoztató keretében reagált a Pénzügyminisztérium (PM) az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által megfogalmazott, a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó javaslataira. A PM szerint az ÁSZ véleménye a tervezési folyamatot és módszereket érintő pozitív megállapításokat is tesz, de jelentős számú kritikai észrevételt is megfogalmaz.

A PM egyetért azzal, hogy az államháztartás gazdálkodásának megújítására van szükség, ugyanakkor az átfogó módosítások hosszabb időt igényelnek. A nullbázisú tervezés számos előirányzatnál megvalósul, ugyanakkor ez még csak az átalakítások kezdetét jelenti.

Várfalvi István a PM részéről elmondta, hogy a kritikák egy jelentős része ahhoz kapcsolódik, hogy a törvényi változások nem követték a rendszer fejlődését, a 90-es évek elejétől hatályban levő Államháztartási-törvény sok helyen elavult. A PM jövőre ezért ennek jelentős átszabását vagy új törvény megalkotását tűzte ki célul.

A tárca szerint a jövő évi költségvetésben egyértelműen tetten érhető az óvatosság elve, melyet konkrét példákon keresztül igazoltak:
- az államháztartás pénzügyi egyensúlya biztosítására kormány-felhatalmazás adása az I. félévi támogatási előirányzatok felhasználása mértékének meghatározása tekintetében
- az "államháztartási tartalék" képzésének kötelezettsége
- rugalmasabb átcsoportosítási jogok biztosítása
- a humánszolgáltatási normatívák automatikus túllépési szabályának korlátozása
- a korábbiaknál jelentősen magasabb általános tartalék képzése
- a korábbiakhoz képest háromszoros mértékű - kincstári vagyon utáni részesedés címén előírt - befizetési kötelezettség, valamint a jelentősebb saját bevétellel rendelkező esetében előírt befizetési kötelezettség előírása

Az ÁSZ hiányolta, hogy a PPP projektek jogi, garanciális és adminisztratív feltétel és szabályrendszere nem kidolgozott. A PM szerint a PPP projektek jelenleginél részletesebb bemutatása nem volt lehetséges. A PPP projektek jelentős része még csak kidolgozás alatt van. 2005-ben pénzügyminiszteri jóváhagyás kell majd ezekre a projektekre, mert egyfajta hosszú távú állami kötelezettségvállalást jelent. Miniszterek hosszú távú kötelezettséget nem vállalhatnak, ehhez kormánydöntés szükséges. 50 mrd Ft-ot meghaladó egyedi kötelezettségvállalásokat a jelenlegi szabályok mellett a parlamentnek jóvá kell hagyni. Ez a szabályozás feltehetően változni fog.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2002-ig az ÁHT még nem tartalmazott konkrét mértéket, hogy mikor kell pótköltségvetést benyújtani. 2002-ben ezt a mértéket 5%-ban határozták meg a kiadási főösszeg mértékében. Most ezt javasolja az ÁSZ 2.5%-ra javasolja csökkenteni. PM javaslat szerint 2.5%-nál kötelező lenne pótköltségvetést benyújtani, de egy egyszerű törvénymódosítás elég lenne. Ha a túllépés eléri az 5%-ot, akkor a mostani rendhez hasonló procedúrára lesz majd szükség.

A PM megfontolandónak tartja a zárszámadási, valamint a költségvetési törvényjavaslat parlamenti tárgyalása időzítésének összehangolását. Emellett szabályoznák, hogy ciklus közbeni esetleges kormányváltásnál milyen előírások alapján kell majd eljárni.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?