Draskovics Tibor pénzügyminiszter volt a Napkelte c. műsor meghívott vendége. A témák között szerepelt a 2005-ös költségvetés, az adóváltozások, az autópálya építés, a fiskális pozíció illetve a monetáris politikához való viszony. A pénzügyminiszter a korábban ismertté vált részleteken túl új információt nem közölt, ugyanakkor magyarázatot fűzött a fenti területeken tervezett intézkedésekhez.
A pénzügyminiszter elkötelezettnek tűnt abban, hogy a jövő évre tervezett hiánycél tartható legyen (természetesen nem is várható más ilyenkor a tárcavezetőtől). Draskovics ígéretet tett, hogy olyan esetekben, amikor a kiadások a tervezettet meghaladják vagy extra kiadások merülnek fel, ő azonnal javaslatot tesz bevételnövelő (ill. más kiadáscsökkentő lépésekre), hogy a most tervezett szaldó maradhasson.
Az autópályaépítés jelentős magántőke bevonás mellet folytatódik majd. Draskovics szerint mostantól nem csak a kivitelezők, de a befektetők versenye is megvalósul. A miniszter nem tart attól, hogy az M5-ös autópályánál kialakult helyzet megismétlődne (ott tartalmilag a most tervezett konstrukciót használták), mert megítélése szerint azóta tanultak a hibákból, jó koncessziós szerződések fognak születni.
A miniszter értetlenségét fejezte ki az ellenzéki pártok privatizációellenes kirohanásaival szemben. Megítélése szerint az ellenzéknek nincs koncepciója, javaslatai átgondolatlanok. A jelenleg - és korábban - állami kézben levő vállalatok magánosítása mögött számos esetben méretgazdasági indokok húzódnak meg. A kis magyar piacon több esetben nem lehet eredményesen működni a korlátozott felvevő kapacitás mellett. Draskovics példaként hozta a Malévet és a Dunaferrt.
A kormány részéről egyre többet emlegetik ismét az erős forint problémáját. Draskovics kijelentette, hogy egyetlen olyan javaslatot sem fog támogatni, ami a tavalyi sáveltoláshoz hasonló intézkedést jelentene. A tervezett következetes és szigorú fiskális politika mellett megítélése szerint a jegybank is folytatja majd kamatcsökkentési lépéseit.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








