Új konvergencia-programra van szükség Magyarországnak az euró bevezetéséhez?

Pénzcentrum
2004. szeptember 23. 09:20

A megemelt idei államháztartási deficitcélok tükrében egyre több elemzőben merül fel az, hogy a kormánynak át kellene gondolnia a május közepén benyújtott, az euró 2010-es bevezetését célzó konvergencia-programot, mivel az túl feszítettek tűnik, elsősorban a GDP-arányos államháztartási hiány lefaragási sebességét tekintve. A 2005-ös költségvetés ebben a helyzetben egyfajta vízválasztó szereppel is bírhat, a 2006-os parlamenti választások ellenére ugyanis mindenképpen olyannak kell lennie, mely "betömhet bizonyos lyukakat" a felvázolt sarokszámok között. Mint ismeretes, a JP Morgan néhány napja már megjelent prognózisával, mely tényként kezelte, hogy Magyarország 2012-nél előbb nem fogja tudni bevezetni az eurót.




Amint arról már beszámoltunk, a kormány a múlt héten emelte fel az idei államháztartási hiányra vonatkozó előirányzatát a sokáig elérhetőnek mondott GDP-arányos 4.6%-ról 5-5.3% közé. Gyurcsány Ferenc kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara találkozóján kijelentette, hogy a túllépés ellenére is ragaszkodik a konvergencia-programban lefektetett célkitűzésekhez. Ehhez elmondása szerint "nagyobbakat kell lépni" a deficitcsökkentés terén. Ennek mértékét a GDP évi 0.6%-ára (+-0.1%-pont) tette.

A Goldman Sachs a Reuters tudósítása szerint napi jelentésében tegnap arról írt, hogy egy, a jövő évtől kezdődő évi mintegy 0.7%-os deficitlefaragási sebesség kedvező fogadtatásra találhat az elemzők és a befektetők körében, ugyanakkor ennek teljes körű hitelességéhez arra van szükség, hogy egy olyan középtávú stratégia váljon nyilvánossá, ami a lefaragás ilyen ütemét egyértelműen alá is tudja támasztani. (Ennek sorába természetesen a 2005-ös költségvetés is beletartozik, melynek az utalás szerint egy 0.6-0.7%-os mértékű deficitlefaragási lehetőséget valóban mutatnia is kell. A Reuters szeptemberi körkérdése alapján az elemzők a jövő évi hivatalos 4.1%-os GDP-arányos államháztartási hiánnyal szemben 0.7%-ponttal magasabb, 4.8%-os értéket prognosztizáltak.)

A DZ Bank tegnapi jelentése hangsúlyozza, hogy a jelenlegi konvergencia-program kivitelezésének jobb megítéléséhez mindenképpen szükség van a szeptember végén megjelenő 2005-ös költségvetés első főbb adatairais. A Dresdner Kleinwort Wasserstein jelentése úgy fogalmaz, hogy egyelőre túl sok a kormányzati jelzés, ezek között most még nehéz eligazodni ahhoz, hogy a napokon belül felálló új kormány fiskális karakterét meg lehessen ítélni.

Az Európai Unió illetékes szervei várhatóan novemberben felülvizsgálják majd a májusban csatlakozott 10 új EU-tagállam által benyújtott konvergencia-programokat. Magyarország a 2010-es dátumot célozta meg, mint az euró bevezetésének időpontját, ugyanakkor a megjegyzés szerint erre kedvező fejlemények esetén már akár 2009-ben is sor kerülhet.

Mint ismeretes, a Reuters szeptemberi körkérdésének egyik legfőbb üzenete, hogy számottevő mértékben nőtt a szkepticizmus a konvergencia-program tarthatóságával kapcsolatban. Míg az áprilisi felmérésben a megkérdezett elemzőknek közel fele a 2009-es, illetve a 2010-es belépési dátum mellett tette le a voksát, addig a legutóbbi felmérésben már csaknem az összes elemző 2010-es euró-bevezetést jósolt, illetve többen megjegyezték, hogy a felemelt idei deficitcélok tükrében elképzelhetőnek tartják, hogy felülvizsgálják a belépési dátumra vonatkozó prognózisaikat.

Az elemzők véleménye egyelőre megoszlik abban a kérdésben, hogy Magyarországnak a hitelesség miatt már most új sarokszámokon alapuló konvergencia-programot kellene készítenie, vagy elegendő lenne például a 2005-ös költségvetés benyújtásával egyidejűleg egy jól átgondolt, és középtávon is hiteles gazdaságpolitikai programot a piac elé tárni (mely lehetővé tenné az eredeti konvergencia-program célkitűzéseinek elérhetőségét). A 2006-os választások közeledtével a fiskális politika fellazulására - az eddigi tapasztalatokból kiindulva - ugyanis relatív nagy az esély, elég csak a népszerűségi indexekben mutatkozó különbségekre gondolnunk...
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2023.09.29 13:41
A mítoszok, regék világa… passé, boring, kit érdekel, boomer-world…”…:-))) aha… Jung, a pszichoteráp...
perfekt  |  2023.09.26 11:56
Bár az OKJ-képzési rendszer tavaly év végén teljesen kifutott, de még mindig az érdeklődők 80 százal...
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. október 1. vasárnap
Malvin
39. hét
Október 1.
A zene világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM