-10 °C Budapest

Kevesebb áru hosszabb úton - többet repülünk

Pénzcentrum
2004. augusztus 25. 09:00

Az I-II. negyedév a nemzetközi áru-, illetve személyszállítási teljesítmények jelentős élénkülését hozta - közölte a KSH. A nemzetközi közúti áruszállítás árutonnakilométer-értékének, valamint a légi személyszállítási teljesítményeknek a növekedése rendkívül gyors ütemű volt. A Budapest/Ferihegy repülőtér utasforgalma szintén jelentősen növekedett.

2004 első félévében a szállítással foglakozó vállalkozások körében a koncentráció jelei mutatkoztak: másfél ezerrel csökkent az egyéni vállalkozások és félezerrel a betéti társaságok száma, miközben a kft.-k száma 52-vel nőtt.

A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások kisebb tömegű árut nagyobb távolságra szállítottak, mint egy évvel korábban. A szállított áruk tömege összességében 2%-kal kevesebb volt, mint 2003 I-II. negyedévében. A közúti áruszállításnál 6%-kal csökkent a szállított árumennyiség; a kisebb részaránnyal bíró vízi áruszállításnál, valamint a vasúti áruszállításnál 19, illetve 4%-os növekedés volt.


Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 13%-kal nőtt; a közúti áruszállítás teljesítménye 15, a vasúti 10, a vízi áruszállításé 52%-kal nőtt.

Belföldi viszonylatban a szállított árutömeg 6%-kal csökkent, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 5%-kal emelkedett. A nemzetközi áruszállításban a szállított áruk mennyisége 7, az árutonnakilométer-teljesítmény értéke 18%-kal bővült.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A távolsági személyszállításban az utasok száma, és az utaskilométer-teljesítmény egyaránt 3%-kal nőtt. A Budapest/Ferihegy repülőtérre összesen 49.4 ezer járat érkezett, illetve indult, ez 23%-os növekedést jelent az előző évhez képest A repülőtér utasforgalma 2004 I. félévében 2.7 millió fő volt (ebből 1.4 millió MALÉV-utas), 32%-kal több, mint a bázisidőszakban.

2004. június 30-án az országos személygépkocsi-állomány meghaladta a 2.8 milliót, Opel, Suzuki, illetve Lada gyártmányból található a legtöbb. Az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma az első hat hónapban - a személygépkocsi-import 22%-os visszaesése következtében - összességében 8%-kal (124 ezerrel) elmaradt az egy évvel korábbitól. Az új személygépkocsik száma lényegében nem változott, a motorkerékpárok száma 46%-kal nőtt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?