27 °C Budapest

A nap grafikonja: Régiós alapkamatlábak az elmúlt időszakban

Pénzcentrum
2004. augusztus 12. 11:59

A magyar jegybanki alapkamat csökkentésével, és annak várható ütemezésével kapcsolatban egyre élénkebb az érdeklődés mind belföldön (belpolitikában is), mind külföldön. Ez talán érthető, hiszen május 4. óta változatlanul 11.50%-on áll az irányadó két hetes betéti ráta értéke. A kelet-közép-európai régió másik három nagyobb gazdaságában május eleje óta már legalább egy (a lengyeleknél már három) kamatváltoztatásra került sor. Az áttekinthetőség érdekében célszerűnek tartjuk megvizsgálni, hogy hogyan alakultak az elmúlt években a régió irányadó kamatai. Talán nem meglepő az ábra magyar vonatkozású része.


Amint az ábrából látszik, a magyar kamatszint a kissé több mint egy évvel ezelőtti - sáveltolást követő, összességében 300 bázispontot kitevő - kamatemelésekig nagyjából hasonlóan mozgott a másik három ország irányadó jegybanki kamataival, majd azóta kissé "sajátos" utat jár be.


Csehországban és Lengyelországban a kamatemelések ellenére is még jóval alacsonyabb a kamatszint, mint nálunk, Szlovákiában ugyanakkor az elmúlt mintegy egy évben összességében 200 bp-nyi vágás következett be. Északi szomszédunkban a kamatmérséklések fő oka a korona folyamatos felértékelődése illetve az ehhez kapcsolódó exportot visszafogó hatás csökkentésének szándéka volt. Cseh- és Lengyelországban ugyanakkor a kamatemelések mögött főként az infláció megugrása húzódik meg (élelmiszerárak, kőolajár emelkedése, dinamikus gazdasági növekedés stb.), mely monetáris szigorításokra késztette a jegybankokat. Az elkövetkezendő időszakban - főként Lengyelországban - további kamatemelések vannak kilátásban. A magyar kamatszint alakulásával kapcsolatos várakozások azonban mindezektől eltérőek.

A forintnál - hosszabb időtávot vizsgálva - nem tapasztalható a szlovák korona esetében megmutatkozó masszív felértékelődési nyomás, illetve a cseh és lengyel folyamatokkal ellentétben nálunk csökkenő tendenciát mutat az inflációs trend (bár az áremelkedés szintje magasabb). Ezekből következően feltételezhető, hogy a továbbiakban is külön utat fog bejárni a régióban a magyar alapkamat. A kérdés már csak az, hogy mikor, és milyen mértékű lépések következnek...
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
vezetoi-coaching  |  2023.09.24 15:21
My 2 cents ehhez… eleve a kérdés iroda vs HO a dolgozó populáció bár nem kicsi, de mégis csak egy sz...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
perfekt  |  2023.09.20 16:24
Üdvözlünk az egyre fejlődő digitális korszakban, ahol a közösségi média nem csak szórakozás, hanem a...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 25. hétfő
Eufrozina, Kende
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM