23 °C Budapest

A bevásárló turizmus is csökkenti a hazai kiskereskedelmi forgalmat

Pénzcentrum
2004. július 21. 09:00

Lassan mérséklődik a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme. Az előző év 8.9%-os éves átlagos növekedését követően, idén májusban, illetve az első öt hónapban egyaránt 6.8-6.8%-kal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mérséklődő dinamika több hatás eredményeként állhatott elő. Egyrészt a bérnövekedés üteme jelentősen lassult, ugyanakkor egyre többet vásárolunk az országhatáron kívül is.

Az EU-csatlakozással, 2004 májusától jelentősen megváltoztak a hazai kiskereskedelem körülményei. Az a tény, hogy határaink jelentős része még könnyebben átjárhatóvá vált, szabadabbá tette a "bevásárló turizmust" is. Mind a magyarok, mind a határon kívüliek könnyebben hozhatnak be, illetve vihetnek ki - összességében jelentős mennyiségű - kiskereskedelmi árut. A 2004. május havi kiskereskedelmi adatok összességükben még nem mutatnak jelentős tendenciaváltást, néhány szakterületen (pl.: ital-, dohány, üzemanyag-kiskereskedelem) azonban már jelzik e folyamat erősödését.


Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem eladásai az első öt hónapban 3.0%-kal emelkedtek. A szaküzletek közül a jövedéki termékekre szakosodott (dohányáru, illetve ital) üzletek forgalma mérséklődött.

A nem élelmiszertermékek kiskereskedelmi forgalmának bővülési üteme 2004-ben folyamatosan az átlagost meghaladó volt: az első öt hónapban 10.2%-kal, májusban 10.8%-kal nőttek az eladások az előző év azonos időszakához képest. Májusban a legdinamikusabban (17.9%-kal) - főként az építőanyag-kiskereskedelem értékesítésének felfutása következtében - a bútor-, háztartásicikk-, vasáru-kiskereskedelem eladásai emelkedtek. Dinamikusan (10.3%-kal) nőtt - az egyébként kis súlyú - használtcikk-forgalom.

A gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszer-kiskereskedelem (8.3%-os) növekedésében az illatszerüzletek értékesítésének gyors bővülése játszott szerepet. Számottevően (7.4%-kal) emelkedett a könyv-, újság-, papíráru- és egyébiparcikk-kiskereskedelem forgalma is. Vesztett korábbi lendületéből a textil-, ruházati és lábbeli-kiskereskedelem, melynek I-V. havi eladásai 5.5%-kal, májusi eladásai 3.3%-kal nőttek.

Az Európai Unióban májusban romlott a kiskereskedelmi konjunktúra. Az eurózónára 0.9%-os csökkenést, míg az eurózónán kívüli régebbi tagországokkal együtt (az EU-15-ben) 1.4%-os, illetve az újonnan csatlakozott országokkal együtt (az EU-25-ben) 1.6%-os kiskereskedelmi forgalomnövekedést becsült az Eurostat az előző év azonos időszakához képest.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Európai Unió tevékenységi besorolása szerint a jármű- és üzemanyag-kereskedelem nem tartozik a kiskereskedelmi ágazatba, ezért adatai az eddigiekben tárgyalt kiskereskedelmi forgalomban sincsenek figyelembe véve. A korábbi hazai gyakorlatnak megfelelően azonban a KSH adatgyűjtése erre a területre is kiterjed.

A gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem értékesítése 2004-ben jelentős havi különbségeket mutatott. Az első három hónapban tapasztalt gyengélkedés után áprilisban rendkívüli (42%-os) mértékben megnőttek az eladások, mely dinamizmus még májusra is áthúzódott, amikor a forgalom volumene 27%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet

A gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem forgalmának (3.1%-os) növekedése elmaradt a gépjármű-értékesítés növekedésétől. Ebben szerepet játszhat a magánbehozatal, az "üzemanyag-turizmus" növekedése is.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 07:30