Tegnapi záróértékénél kissé gyengébben nyitott ma a forint az euróval szemben, az első kötések a 249.70-249.90 közötti sávban születtek. Az állampapírok másodpiacán mintegy 3-5 bp-os hozamemelkedés figyelhető meg. A devizapiacok láthatóan kivárnak Alan Greenspan FED-elnök ma kezdődő "két napos" meghallgatása előtt, a dollár/euró kurzus kisebb ingadozásokat követően továbbra is az 1.2450-es szint közelében mozog. A jen viszonylagos stabilitást mutatva a 108.50-es szintnél mozog a dollárral szemben.
| eurhufcomp |
![]() |
A jegybank tegnapi döntését - változatlan alapkamat - követően rövid időre kisebb forinterősödés következett, mely szekértők szerint azt mutatja, hogy a forint magas kamattartalma továbbra is vonzó a befektetők szemében. A kurzus a délutáni órákban már inkább a 249-es szinthez közelített. A tegnapi kamatdöntéssel kapcsolatban érdemes felhívni a figyelmet arra a momentumra, hogy az MNB korábbi elhatározásához konzekvensen a forint relatív erősebb szintjénél sokkal inkább a makrogazdasági fundamentumok, illetve az azokból eredő inflációs veszélyek figyelembe vételével dönt az alapkamatról. Ez a továbbiakban is iránymutatást adhat a piacnak a forint és az alapkamat közötti "összefüggés" tekintetében.
Egyes üzletkötők véleménye szerint a forint a következő napokban akár a 248-as szintet is megközelítheti az euróval szemben, ugyanakkor a nyári hónapokban megszokott alacsonyabb likviditás miatt nem szabad elfeledkezni az árfolyam fokozottabb törékenységéről. Egy-egy nagyobb szereplő döntései hirtelen akár több forintos elmozdulásokat is generálhatnak.
A forint/dollár kurzus a forint tegnapi kisebb erősödése eredményeként ismét a 200-as szint közvetlen közelében ingadozott, zárásra a 200.30-200.50 Ft/USD mozdult az árfolyam. A legutóbbi kötések jellemzően szintén ebben a sávban születtek.
Az állampapírok másodpiacán kisebb hozamemelkedés figyelhető meg a kereskedés eddigi szakaszában, a hozamok jellemzően 3-5 bp-tal állnak magasabban a tegnapi záróértékükhöz képest. Az Államadósság Kezelő Központ ma a 3 hónapos futamidejű diszkont-kincstárjegyek aukcióját tartja, az értékesítésre felkínált mennyiség 35 milliárd forint. Az aukciós átlaghozam várhatóan a 11.35-11.45% körül alakulhat.
| eurusdcomp |
![]() |
A két vezető deviza kurzusára többek között a délelőtt megjelentő ZEW német, illetve az euró-zónára vonatkozó konjunktúra-indexek, illetve a délutáni megkezdett lakásépítések száma lehet nagyobb hatással. Várakozások szerint a konjunktúra-index kisebb csökkenést mutathat Európa legnagyobb gazdaságának vonatkozásában, amely ismét megerősíti, hogy az európai gazdasági fellendülés továbbra is ingatag lábakon áll. A várható kamatemelésekkel összefüggésben előre hozott keresleti hatás miatt kisebb emelkedést vár a piac az amerikai ingatlanpiaci adatoknál.
A két makroadatnál várhatóan nagyobb figyelmet szentel a piac Greenspan ma esti szenátusi meghallgatásának, illetve a holnap délelőtt sorra kerülő Financial Service House-ban megrendezésre kerülő panelbeszélgetésére. Várakozások szerint a FED elnöke a gazdasági teljesítmény lassulása, illetve az energiaárak megugrásának feltehetően egyszeri hatása miatt továbbra is kiáll a monetáris szigorítás fokozatos mértékének szükségessége/elegendősége mellett.
| usdjpycomp |
![]() |
HR BLOGGER
legacykft | 2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor | 2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli | 2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco | 2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük.
[...] B...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 22. 18:01

Pénzcentrum | 2026. július 22. 16:01

Agrárszektor | 2026. július 22. 18:27







