A jövő évi központi költségvetésről és az adótörvényekről folytatott egyeztetést a miniszterelnökkel többek között Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, parlamenti frakcióvezetője kedden Budapesten. Az egyeztetésen elhangzott, hogy a kormány és a kormánypártok kitartanak az adócsökkentés mellett.
A kormány és a kormánypártok kitartanak az adócsökkentés és a társadalmi igazságosság elveit, egyben a koalíciós pártok politikai prioritásait érvényre juttató gazdaságpolitika mellett - ismertette a kormányszóvivő közleményében, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez a megbeszélést követően.
A tegnapi megbeszélésen részt vett Kovács László, az MSZP elnöke, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese, Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője, valamint Draskovics Tibor pénzügyminiszter és Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter.
A kormánypártok szerint a gazdaságban megindult kedvező folyamatok, a magyar gazdaság iránti bizalom erősödése alapot teremt az életszínvonal fokozatos és kiszámítható emelésére a foglalkoztatás bővítésével, a fejlesztések feltételeinek, valamint az uniós források felhasználásának biztosításával.
A cél elérésének feltétele a kormány által tervezett szigorú és következetes költségvetési politika, amelyet az MSZP és az SZDSZ a támogatásáról biztosított - idézi az MTI a kormányszóvivő közleményét.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közlemény szerint a fenntartható gazdasági fejlődést a 2005-ös költségvetés alapján a hatékony, takarékos és egyúttal olcsó állam szolgálja, amely a korábbinál nagyobb mozgásteret enged a gazdaság szereplőinek. Ez a következetes gazdaságpolitika a jelenlegi feladatkörök és intézményrendszer racionalizálását, a bürokrácia csökkentését, visszafogott bérpolitikát igényel a költségvetési szférában.
Az MSZP és az SZDSZ frakciója folytatja az egyeztetést.







