A forint a tegnapi záróértéke közelében nyitott az euróval szemben, a kurzus továbbra is a 250-251 Ft/euró közötti sávban ingadozik. Az állampapírok másodpiacán szerény mértékű, vegyes irányú hozamelmozdulás figyelhető meg. A dollár egy kisebb erősödési szakaszt követően ismét az 1.23-as szint fölé került az euróval szemben. A jen a hajnali órákban megközelítette a 110-es szintet, majd onnan kisebb korrekció figyelhető meg a dollárral szemben.
eurhufcomp |
![]() |
A forintpiacra az elmúlt napokban a nyári alacsonyabb érdeklődésnek megfelelő forgalom volt a jellemző (bár nem fejeltkezhetünk meg a tegnapi amerikai munkaszüneti napról sem), ugyanakkor ez az árfolyamban az ilyenkor "megszokott"-nál kisebb volatilitásban jelentkezett. Feltehetően a holnapi ipari statisztikai adatok, illetve a csütörtöki 5 és 10 éves aukciók nagyobb elmozdulásokat is generálhatnak a forint/euró kurzusban, illetve emelkedhet a likviditás is.
Az állampapírok másodpiacán szerény mértékű, vegyes irányú hozamelmozdulás figyelhető meg, a referenciaszintek jellemzően 2-4 bázisponttal változtak a tegnapi záróértékükhöz képest. Az Államadósság Kezelő Központ ma a 3 hónapos futamidejű diszkont-kincstárjegyek aukcióját tartja, az értékesítésre felkínált mennyiség 35 milliárd forint.
eurusdcomp |
![]() |
Szakértők szerint a dollár a múlt heti kamatemelést követően főként amiatt gyengélkedik az euróval szemben, mert a befektetők egyre inkább "rossz előjelet" vélnek felfedezni a kamatpálya várható alakulásában a FED múlt heti közleményében jelzett fokozatos kamatemelés és a csalódást keltő új munkahely-bővülési adatok miatt. A FED akkor (is) hangsúlyozta, hogy jelenleg kiegyensúlyozottnak látja a gazdasági növekedés és az infláció szempontjából mutatkozó felfelé és lefelé irányuló kockázatokat, ami miatt nincs szükség agresszív kamatemelési periódus elindítására, melyet a piac a múlt szerdai döntés előtt - az amerikai makroadatokat látva - egyre inkább remélt. A jelenlegi relatív gyengébb dollár a további kamatemelési várakozások csökkenését tükrözi.
usdjpycomp |
![]() |
A jen számottevő gyengülése mögött két főbb tényező is meghúzódik: egyrészt a piacok a japán kormányfő Junichiro Koizumi népszerűségének csökkenése miatt egyre inkább elképzelhetőnek tartják a hétvégén sorra kerülő felsőházi választásokon a kormánypárt vereségét. Ez megakaszthatná több fontos pénzügyi reform végrehajtását, illetve esetlegesen lemondásra kényszerülne a pénzügyi körökben népszerűnek számító Koizumi. A japán fizetőeszköz gyengülése mögött másrészt a befektetők óvatossága is meghúzódhat, mert az elmúlt napokban egyre többen tartottak attól, hogy a Bank of Japan látva a jen dinamikus erősödését ismét beavatkozik a jen gyengítése érdekében.
A japán gazdaság megítélése kedvező a befektetők szemében, ezt tükrözi az is, hogy a Bloomberg által megkérdezett 71 elemző 76%-a javasolta vételre a jent, szemben az előző heti 71%-os vételi ajánlati aránnyal.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


