27 °C Budapest

0.4%-ra csökkent a reálbéremelkedés

Pénzcentrum
2004. március 18. 09:00

2004. januárban a bruttó nominális átlagkereset 8.1%-kal, a nettó átlagkereset 7.0%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 6.6%-os növekedése mellett) 0.4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH.

2004. januárban a nemzetgazdaságban teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 8.1%-kal haladta meg a 2003. azonos időszakit, ezen belül a versenyszférát 9.8%-os, a költségvetést 6.2%-os kere-setemelkedés jellemezte. A reálbérnövekedés jelentős lassulása egyrészt a bérnövekedés dinamikájának visszaeséséből (részben beépülő magas bázisok), másrészt az emelkedő infláció együttes hatásából adódott.

A lassuló reálbérnövekedés inflációs szempontból kedvezőnek számít. A bérkorrekció kínálati oldalról is pozitívan értékelhető abban az értelemben, hogy a fajlagos élőmunkaköltség csökkenésén keresztül (bérnövekedést meghaladó termelékenységjavulás) előnyösen befolyásolja a versenyképességet.


A nemzetgazdaságban 2004. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkere-sete 146,200 forint volt (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 93,600 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 206,600 Ft); a versenyszférában dolgozók átlagosan 127,800 forintot (ezen belül a fizikaiak 90,200 Ft-ot, a szellemiek 201,700 Ft-ot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 189,900 forintot (ezen belül a fizikaiak 116,200 Ft-ot, a szellemiek 213,400 Ft-ot) kerestek. A januári nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 93,700 Ft-nak felelt meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2004. januárban az 5 és több főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél átlagosan 2,753 ezren álltak alkalmazásban, 0.5%-kal többen, mint egy évvel korábban. A verseny-szféra létszáma az előző évhez képest kismértékű növekedést mutat (100.9%), a költségvetésben 1.2%-kal csökkent a létszám. A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltatóágazatok egy részére jellemző.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?