19 °C Budapest

MOL: we can do it even better

Pénzcentrum
2004. február 13. 11:41

Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója a 2003-as eredményeket értékelő prezentációt azzal kezdte, hogy valóban kezdenek beérni az 1999-ben megfogalmazott stratégia eredményei. A MOL történetének legnagyobb üzemi eredményét érte el 2003-ban (ezen profit szint nem tartalmazza a halasztott adó 36 mrd Ft-os egyszeri tételét). A működési környezetről elhangzott, hogy az olaj világpiaci árát illető elemzői előrejelzések (csökkenés) a tavalyi évben nem valósultak meg. Ezen tendencia a legutóbbi OPEC döntés értelmében a 30 USD-hez közeli olajárfolyam valósulhat meg.

A devizaárfolyam mozgásokban ellentétes hatások érvényesültek. Beszerzési oldalon a dollár gyengülése segítette a társaságot, ugyanakkor értékesítés tekintetében nem. Az euró elsősorban a vegyipari termelés exportja során meghatározó.
A finomítói marginok 2003-ban kedvezően alakultak 2002-höz viszonyítva (+149%). A vegyipari marginok már távolról sem alakultak kedvezően, az év közepén megindult pozitív folyamat nem folytatódott az év második felében. A vegyipari ciklus alakulása erősen függ az európai gazdasági élénkülés beindulásától. Mindazonáltal a ciklus alján lévő árkörnyezetben is pozitív eredményt ért el a TVK, mely kedvező jelzés a majdan meginduló fellendülés előtt.

A gázárak tekintetében csekély negatív árréssel volt kénytelen dolgozni a gázüzletág.

Az év főbb eseményei:
-rekord eredmény hatékonyságjavuláson keresztül
-Slovnaft többségi részesedésének megszerzése, teljes integráció előkészítése, az integrált működési modell 2003 decemberében elfogadásra került
-MOL_PKN együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozata (nem a méret növelése az elsődleges, hanem az addicionális értékteremtés szinergiákon keresztül) - döntés április végén
-TVK részesedés növelése
-az INA 25%-ának megszerzése
-termelés intenzifikálás, a hazai olajkiteremelés 8%-os növelése
-beindult a MOL-Jukosz közös kitermelés Szibériában, terveknek megfelelő kitermelés
-folytatódott a kúthálózat fejlesztése (dél-lengyel piacon, Romániában új kutak üzembehelyezése, 23 töltőállomás megvásárlása a Shelltől Romániában)
-a finomítói kihasználtság és hatékonyság jelentősen nőtt (piaci oldalról a MOL finomítói kapacitásainak összetétele a keresletnek megfelelő)

A MOL Csoport teljes értékesítésének 39%-a már Magyarországon kívül kerül realizálásra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Michel-Marc Delcommune, a társaság pénzügyi igazgatója az előzőeket kiegészítve elmondta, hogy nem rendkívüli teljesítményről van szó 2003-ban a profit tovább növekedhet. A motorok teljes gőzzel dolgoznak...

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.16 19:15
Mi a fene volt 1904. június 14-én?! Egy regény, egy nagyon híres és hírhedt regény, James Joyce kb....
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?