2020. május 25. hétfő Orbán
HR Centrum

140 ezer forintért teszem kockára a saját és a szeretteim életét - kereskedelmi dolgozók vallottak


Az elmúlt hetekben megrohamozták a vevők az élelmiszer-láncokat, a kereskedelemben dolgozók teljesen kimerültek. A kereskedelmi láncok is bajban vannak, ugyanis hiába szeretnének új alkalmazottakat felvenni, ez most problémás egy hatályos kormányrendelet megnehezíti a dolgot. Kíváncsiak voltunk, az élelmiszerüzletek dolgozói hogyan élték, élik meg a koronavírus okozta helyzetet, milyen intézkedéseket tett munkáltatójuk az egészségük védelme érdekében.

"Ezen a héten már láthatóan mérséklődött a felvásárlási láz, kevesebb vevő jött, ráadásul sokan közülük gumikesztyűben, szájmaszkot viselve vásárolt, aminek nagyon örültem" - mondta a Pénzcentrumnak egy vidéki kisvárosban működő Coop dolgozója, Sára, akinek nevét a cikkben kérésére megváltoztattuk. Jelenleg öten dolgoznak az üzletben.

"Eddig heten voltunk, de a két nyugdíj mellett dolgozó kollégát elküldték" - tette hozzá. Sára azt mondta, az utóbbi napokban a liszt, cukor, olaj helyett inkább a szalámi és kolbász rudak és a napi friss termékek fogynak.

Két doboz gumikesztyűt biztosított a munkáltató, szájmaszkot én szereztem, én vittem a többieknek. Próbáljuk szabályozni az üzletben a vásárlók számát, annyian jöhetnek be, ahány bevásárlókocsi áll rendelkezésre. Ebből vannak viták, volt olyan vevő, aki például a saját kosarával érkezett, mondván nem szeretne a bolti kocsihoz hozzáérni

- sorolta, milyen eszközökkel próbálják védeni az egészségüket. Sára úgy fogalmazott, az elmúlt hetekben annyit dolgoztak a járványveszély miatt, mint a karácsony előtti vásárlói rohamok idején. Sára leginkább idős szülei miatt aggódik, ők vigyáznak ugyanis napközben a kislányára.

"Az élettársam és én is dolgozunk, nem tudtuk máshogy megoldani. Persze, felmerült a szabadság és a fizetés nélküli szabadság lehetősége, de mivel mi az üzletben alapból kevesen vagyunk, ha egy ember elmegy, borul minden, egészen minimális nyitva tartási idővel tudna csak működni a bolt" - mondta. Azt is elárulta, keresnek most is embert, csak épp a jelenlegi helyzetben nem igazán akad jelentkező.

Nagyon kimerültek vagyunk. Még úgyis, hogy a két kolléga távozása után 2 órával csökkentette a vezetőség a nyitvatartási időt, és mi vasárnap zárva vagyunk. Öten vagyunk, és rengeteg a munka, ugyan vannak hiánycikkek, mint a liszt, vagy az élesztő, de folyamatosan jön az áru, amit ki kell pakolni, ott a csemegepult, a kassza. Az ember elfárad testileg-lelkileg

 - mondta, hozzátéve, ő nettó 140 ezer forintot keres havonta. Most, miközben jelentősen nőtt a forgalom, sem kap semmilyen plusz juttatást.

Ennyi pénzért teszem kockára a saját és a szeretteim életét. Mert nincs mit tenni, mindenkinek élelmiszerhez kell jutnia, nekünk is, a családomnak szüksége van a fizetésemre.

Luca diákmunkásként dolgozik egy fővárosi Tescóban. "Nem félek attól, hogy elkapom a vírust, minden szükséges óvintézkedést betartok, dupla kesztyűben dolgozom, nem érek az arcomhoz" - mondta. Pénztárosként dolgozik, naponta átlagosan több ezer emberrel találkozik az üzletben.

Úgy fogalmaz, múlt héten a vásárlók sokkal fegyelmezetlenebbek voltak, hiába ragasztottak fel csíkokat a sorban várakozók számára, felhívva az emberek figyelmét, hogy senki ne álljon egymáshoz túl közel, volt, hogy a biztonságiaknak kellett a tolakodó, tömörülő vevőkre szólniuk.

Ezen a héten már jobban odafigyel mindenki és Luca is arról számolt be, hogy egyre több a gumikesztyűt és az orrot és szájat eltakaró sálat vagy maszkot hordó vásárló.

Arra a kérdésre, az áruház hogyan biztosítja a dolgozók védelmét, azt mondta, ő csak gumikesztyűről tud, valamint a kassza előtti csíkokról, amelyek kijelölik, hol várakozzanak a sorban a vevők. Azt mondta, folyamatosan keresnek új munkaerőt, tőle is kérdezte a felettese, nincs-e olyan ismerőse, aki munkába tudna állni.

Munkaerő átcsoportosítással tehermentesítenék az élelmiszerüzletek dolgozóit

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Pénzcentrumnak elmondta, az üzletekkel összefogva a KASZ azon dolgozik, hogy munkaerő-átcsoportosítással tehermentesítsék azokat, akik drogériában, patikában vagy élelmiszerüzletekben dolgoznak.

A legtöbb üzlet, ami nem élelmiszerbolt, drogéria vagy patika, kizárólag délután 3 óráig tarthat nyitva. Ez jelentős forgalomcsökkenést eredményez, itt munkaerőtöbblet van. Eközben az élelmiszerüzletek és drogériák létszámhiánnyal küzdenek. Megoldás lehet az, hogy a munkáltató határozott időre fizetés nélküli szabadságra küldi az alkalmazottat, aki érvényes egészségügyi kiskönyvvel mellékállást vállal valamelyik élelmiszerüzletben. Erre már volt is példa az elmúlt napokban

- mondta Karsai, hozzátéve, nagy erővel dolgoznak azon is, hogy segítsenek a jelenlegi helyzetben a kisgyermekes, egyedülálló szülőknek.

"Tárgyalásokat kezdeményeztünk több áruházláncnál, hogy ha a dolgozó nem tudja megoldani a gyerekfelügyeletet és emiatt nem tud munkába járni, akkor a munkaadójuk biztosítsa számukra az otthon maradás lehetőségét. Ezt úgy lehet megoldani, hogy a munkaidőkeretet augusztus végéig kitolják. Így a dolgozók akkor is kapnak fizetést, ha most pár hétig nem dolgoznak, később pedig ledolgozzák a mostani munkaórákat" - magyarázta Karsai, hozzátéve, a SPAR-ral már sikerült is megállapodniuk.

A cél az, hogy senki ne maradjon ellátás, munka nélkül. Épp ezért a 65 év feletti munkavállalók kapcsán is tárgyalnak az élelmiszerüzletekkel, hogy elbocsátás helyett biztosítsák számukra az otthon maradást és fizessenek alapbért számukra. Van olyan üzletlánc, ami ebbe bele is ment.

Különböző fórumokon több, kereskedelemben dolgozó adott hangot annak, ki és hogyan védi meg a krónikus betegséggel küzdőket? Erre Karsai azt mondta, talán segítene a helyzeten, ha minél több, érvényes egészségügyi kiskönyvvel rendelkező dolgozó jelenne meg a szektorban. Példaként a vendéglátóipart és a turizmust említi.

Megfelelő létszám mellett kiküszöbölhető a túlóra és a krónikus betegségben szenvedők és a 60 év felettiek kevesebbet tudnának dolgozni. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy megóvjuk a szektorban dolgozók egészségét, de a munkáltató szempontját is figyelembe kell venni. Ha kiesnek a 65 év felettiek és a gyermeküket egyedül nevelők, akiknek a cég alapbért is fizet, juttatás nélkül, és még hozzávesszük a krónikus betegeket is, ki marad?

- mondta Karsai.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE MOST 500 EZER FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Amennyiben 500 ezer forintot igényelnél, 36 hónapos futamidővel, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 10 058 forintos törlesztőrészlettel a CIB Bank nyújtja (THM 7,62 %), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 11 591 forintos törlesztőt (THM 13,25 %) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 05. 25. 09:13
Ötmillió forint adóelengedést is kaphatnak a vállalkozások

A járványt megelőzően csak a magánszemélyek esetében volt jogszerű az adóelengedés intézménye....

vezetoi-coaching
2020. 05. 25. 05:29
Komfort?! Komfort...:-)))

Tudom, mondom, képviselem, hogy a meta-fogalmaknak különösen használatuk van, nem jelentésük....

jobangel
2020. 05. 24. 10:05
Konferenciák a nappalinkban

Ahogy berobbant a mindennapi életünkbe a home office kb. 2 hónapja, és már nemcsak a jófej főnökök...

legacykft
2020. 05. 22. 09:00
Úristen, tényleg játszmák vannak a csapatomban?

A vezetők egyik legnagyobb kihívása, amikor egy csapatban felüti a fejét a rossz hangulat és gyökeret...

ajovomunkahelye
2020. 05. 22. 08:42
Megvannak a pénzügyi online meetup legjobb ötletei

Milyen eszközökkel lehetne fenntartani az agilitást, a kényszerűségből felgyorsult döntéshozatalt...

hrdoktor
2020. 05. 20. 07:10
Munkába állás járvány idején

Május folyamán Magyarország kormánya a járvány hazai terjedésének lassú sebességét figyelembe...

hrbonbon
2020. 05. 19. 19:24
Kommunikáció és álláskeresés

Az előző blogbejegyzésben arról írtunk, hogy a digitális transzformáció, a távmunka milyen új...

NÉPSZERŰ
FRISS

Auchan

05.21-05.27
Országos

Spar

05.21-05.27
Országos

Interspar

05.21-05.27
Országos

Aldi

05.21-05.27
Országos

Lidl

05.21-05.27
Országos

Praktiker

04.02-07.31
Országos