A 2027-ben elinduló energetikai program elsőként, februárban a családi házak tulajdonosait célozza meg, majd márciusban a társasházak és lakásszövetkezetek számára is megnyílik a lehetőség.
A Duna House adatai alapján fokozódó vevői érdeklődés mutatható ki az ingatlanpiac elmúlt két hetének aktivitási mutatói alapján, amely mellé egyelőre stagnáló adásvételi szám párosul. A szakemberek a piac fokozatos élénkülését és az enyhülő társadalmi korlátozások miatt tovább emelkedő keresletet várnak a következő időszakban.
Az országos ingatlanközvetítő hálózat által regisztrált érdeklődő vevők száma 4 heti bezuhanás után újra emelkedő fázisba kezdett és az előző héthez képest több mint 50%-os emelkedést mutat. A vevői érdeklődés így már csak 26%-os elmaradásban van a tavalyi ugyanezen időszakának aktivitásához képest, szemben az elmúlt hetekben tapasztalt 70%-os zuhanáshoz képest.
A regisztrált vevők mellett az ingatlanmegtekintések száma is hasonló emelkedő tendenciát mutat, igaz itt még a kijárási korlátozások nehezítik a vevők dolgát. Az előző héthez mért 50%-os növekedés mellett, a tavalyi adatokhoz képest itt még továbbra is jelentős az elmaradás, hiszen tavaly egy hét alatt több mint kétszer ennyi ingatlant néztek meg az érdeklődők.
- nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. "A növekvő keresleti oldal a vevők helyzethez való alkalmazkodását és a továbbra is fennálló ingatlanpiaci szükségletet mutatja, valamint már megjelentek az alkalmi vételeket kereső befektetők is. Adásvételek tekintetében egyelőre a csökkenés megállását és egy stagnáló időszakot mutatnak az adataink, amely várhatóan a kereslet élénkülése miatt kezd majd visszazárni a következő hetekben." - folytatta az elemzési vezető.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







