14 °C Budapest

Hiába a kamatemelés: ennél a banknál még mindig csökkennek a törlesztők

2018. július 19. 11:32

Az utóbbi hetek, hónapok során már több banknál is megfigyelhető volt, hogy a kamatkörnyezet meginduló emelkedésének hatására a jelzáloghitelek kamatai is növekedtek. Ez a tendencia megfigyelhető a rövid és a hosszú kamatperiódusú jelzáloghiteleknél is. Azonban vannak kivételek is: van olyan bank, amely éppen a napokban csökkentette fix lakáshitelének törlesztőjét.

Július 12-től 0,7 százalékponttal alacsonyabb a Raiffeisen Bank 10 éves futamidejű, végig fix kamatozású hiteleinek, valamint a 10 éves kamatperiódusra fixált kamatozású hiteleinek a kamata - szúrta ki a Pénzcentrum. Egy ilyen változás korábban még nem keltett volna különösebb feltűnést, az utóbbi néhány hétben azonban már inkább az volt megfigyelhető, hogy a bankok emelik a hitelek kamatait. Hogy csak egy példát említsünk: az OTP Bank július 15-től több, legalább 5 évre fixált hiteltermékének is megemelte a kamatát (az emelés 0,5 százalékpontos az 5 évre, illetve 0,2 százalékpontos a 10 és 20 évre fixált hitelek esetében). Ehhez képest pedig némileg meglepő lehet, hogy a Raiffeisen ezzel ellenkező döntést hozott.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a csökkentés ellenére is van olyan bank, amely a szóban forgó banknál olcsóbban kínál 10 évre rögzített kamatperiódusú lakáshitelt. A Pénzcentrum kalkulátorával elvégzett számításunk alapján - 10 millió forintos hitelösszeggel és 10 éves futamidővel számolva - például a K&H Bank jelzáloghitele még mindig kedvezőbb. 20 éves futamidő esetén pedig - de ugyancsak 10 év fixálás mellett - a Budapest Bank, az UniCredit Bank és az Erste Bank is képes alacsonyabb THM-mel ajánlatot adni.

Vannak más újdonságok is

További újdonság - illetve a fix kamatozású hitelek térnyerésének újabb jele -, hogy július 16-tól 15 évre is fixálhatjuk jelzáloghitelünk kamatozását az Erste Banknál. A 15 éves fixálás elérhető a piaci kamatozású, illetve a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek esetében is. A lépés persze nem túl meglepő, hiszen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) régóta igyekszik a hosszabb kamatperiódusú, fix hitelek felé tolni a lakosságot, és erre értelemszerűen reagálnak a bankok is.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

Ezt persze kénytelenek is megtenni, hiszen az idei év nagy újdonsága, hogy már a lakosság is egyre nagyobb arányban keresi ezeket a fix, kevésbé kockázatos termékeket. Bár a meglévő hitelállományon belül még mindig jelentős, közel 60 százalékos a változó kamatozású hitelek aránya, ugyanakkor az idei évben kihelyezett új hiteleken belül már a fixáltak voltak többen. 2018 első 5 hónapjában 314 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a bankok, amelyből a változó kamatozású szerződések csak 76 milliárd forintot tesznek ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez mindenképpen pozitívum, hiszen a változó kamatozású hitelek esetén a kamatok emelkedése nagyon gyorsan maga után vonja a törlesztőrészletek emelkedését is, ellenben egy fix hitel - főleg, ha az legalább 10 évre fixálva van - már nagyobb eséllyel képes átívelni egy válságos időszakot is. A számok alapján pedig úgy tűnik, hogy ezzel egyre több ügyfél van tisztában, és vesz fel tudatosabban lakáshitelt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 21. 09:02