16 °C Budapest

Durva: ekkora a különbség a bécsi és a pesti ingatlanárak között

2019. április 1. 16:00

Olcsóbb, vagy drágább a magyar főváros az osztráknál? A Portfolio cikke szerint elég nagy különbség van Budapest és Bécs ingatlanárai között: kiderült, hogy a két város árai között 40 százalékos különbség van.

Hiába emelkedtek pár év alatt akár 100 százaléknál is többet egyes városok lakásárai Magyarországon, még így is jócskán elmaradnak az osztrák városok árszintjeitől. A Portfolio cikkéből kiderül, hogy míg Budapest lakásárai mostanra az összes magyar városét megelőzték, addig Bécsnél vannak drágább helyek is Ausztriában.

A 2018 utolsó negyedévére vonatkozó adatok alapján ugyanis Bécsben 4500 euróba kerül egy átlagos lakás négyzetmétere, vagyis egy 50 négyzetméteres lakást 72 millió forintnak megfelelő euróért vásárolhatunk meg. Budapesten ugyanezért 28 millió forint körül kell fizetni, vagyis a magyar főváros lakásárai a bécsi 40 százaléka körül mozognak.

Míg a legdrágább Bécsben 1,4 millió forintos átlag négyzetméterárakkal találkozunk, addig a legolcsóbb Burgenland tartományban 550 ezer forint az átlagár. Bécsben a legdrágább kerületben 3,1 millió forint a lakások négyzetméterára, a legolcsóbban viszont csak 500 ezer.

Budapesten a legdrágább kerület átlagára tavaly 820 ezer, míg a legolcsóbb kerületben 300 ezer forint alatt volt.  Magyarországon Budapestet messze lemaradva követi Győr, ami a fővárosi árszint mintegy 60 százalékán áll, de a szintén drága Balatonfüred vagy Budaörs árai is elmaradnak a budapestitől. Ezalatt Ausztriában a csúcstartó 2,3 milliós négyzetméterárakkal Kitzbühel, de Salzburg 1,7 vagy Innsbruck 1,5 milliós átlaga is magasabb Bécs 1,4 milliójánál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legdrágább városok vagy kerületek tekintetében tehát a két ország között mintegy 3-4-szeres árkülönbség látható, a legolcsóbb szegmensben viszont jelentősen nagyobb. Ausztriában Oberwart és Jennersdorf 400 ezer forint körüli árakkal áll a sor végén, Magyarországon viszont még most is több olyan járás van, ahol az átlagos négyzetméterár az 50 ezer forintot is alig éri el. Itt tehát legalább nyolcszoros az árkülönbség. Ez azt jelenti, hogy bár mindkét országban vannak az átlagnál olcsóbb és drágább térségek, Ausztriában a lakásárakban sincsenek olyan mértékben leszakadó régiók vagy települések, mint Magyarországon.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem