16 °C Budapest
Befektetői tőzsdei kereskedés komoly arccal megosztva munkatársával. Eladható. TradingView platform.

Kedvező folyamatokra számít az elemző szerdán a Budapesti Értéktőzsdén

2024. augusztus 21. 08:50

Az európai határidős mozgások alapján pozitív tartományban kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 608,98 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 72 282,10 ponton zárt a legutóbbi kereskedési napon, múlt pénteken. Az árfolyamok változásáról a Pénzcentrum oldalán is lehet tájékozódni. 

Czibere Ákos az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy pénteken az OTP árfolyama az 50, majd a 30 napos mozgóátlag fölé emelkedett, így ezek 17 991 és 18 164 forintnál támaszt képeznek, míg ellenállás  18 300 forintnál látható. Pénteken az OTP-részvények ára 500 forinttal, 2,82 százalékkal, 18 200 forintra erősödött, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki. 

Hozzátette, hogy a Richternél nem változtak a fontos szintek, az árfolyam 10 560 és 10 290 forint között mozog. Pénteken a Richter-papírok árfolyama nem változott, 10 360 forint maradt, 1,2 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol a 2740 forintos szint alatt zárt, amely így továbbra is ellenállást képez, támasz pedig 2700 forintnál látható. Pénteken a Mol 8 forinttal, 0,29 százalékkal, 2722 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az elemző szerint a Magyar Telekom árfolyama továbbra is az 50 napos mozgóátlaggal küzd, ami 1061 forintnál húzódik, 1044 forintnál van a következő támasz, míg ellenállás 1075 forintnál. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,13 százalékkal, 1054 forintra esett, forgalma 149,5 millió forint volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 24. 12:21
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyaro...
Holdblog  |  2026. szeptember 24. 10:43
Nem mindegy, kié egy lakás, mennyibe kerül, és az sem, hányan osztoznak rajta. A BB tengely országai...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 10:06
Ha valaki éppen a piac csúcsán, a legnagyobb tőzsdei visszaesések előtt vásárolt be, akár évtizedeke...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?