Az elmúlt két évben szinte folyamatosan növekszik az újonnan felvett lakáshitelek átlagösszege.

Óriási pofont kapott a babaváró hitel: hiába a milliós emelés, így is sokkal kevesebbet ér, mint 2019-ben
Bevezetése óta mostanra mintegy 3 millió forinttal ér kevesebbet a babaváró hitel felső összege. Ez az a 10 millió forint, ami 2024 elejétől 1 millió forinttal, 11 millió forintra emelkedik. Viszont a jövő évi emelés árnyoldala egyértelműen az: hogy bár a leendő felvevők minden bizonnyal örülhetnek a maximális összeg emelkedésének, már ahhoz is, hogy legalább idén ugyanolyan értékes legyen a pénz, mint családtámogatás 2019-es bevezetésekkor, nagyjából 13 millió forintra kellett volna emelkedni a felső összeghatárnak.
Június 22-én, csütörtökön a szokásos Kormányinfó keretei között jelentette be többek között Gulyás Gergely azt, hogy 2024 január elsejétől változás élesedik a babaváró hitel kapcsán. A 2019-ben bevezetett családtámogatási intézkedés egyfelől szigorodik, jövő év elejétől ugyanis csak olyan párok vehetik majd igénybe a hitelt, ahol a női tag 30 év alatti. Annyi kiegészítéssel, hogy 2025-ig azért bevezetésre kerül egy türelmi idő, amely alatt olyan párok is igényelhetik majd, ahol a női tag 30-40 év közötti, amennyiben igazolják a terhességet.
A szigorítás mellett a miniszter azt is bejelentette, hogy a babaváró hitel összegét 10-ről 11 millióra felemelik. Ami a szigorítás mellett egyfelől pozitív érzeteket kelt, lévén 10 százalékos emelésről van szó. Viszont ha az indulás időpontját, 2019-et vesszük alapul, akkor nagyon gyorsan kiderül, hogy a mostani 1 millió forintos emeléssel is brutálisan elértéktelenedett a babaváró értéke, ahhoz képest, amekkora a bevezetésekor volt.
A brutális infláció kifosztotta a babavárót
A babaváró hitelt 2019 júliusa óta lehet igényelni, lényege hogy a családot tervezők maximum 10 millió forint (ez emelik majd 11 millióra) kamatmentes kölcsönt kapnak, amit egy gyerek esetén ráér csak három év múlva elkezdeni visszatörleszteni, a második gyerek születésénél a tőketartozás harmadát, a harmadik gyerek születésekor pedig a teljes hitelösszeget elengedi az állam.
Igen ám, csakhogy 2019 nem ma volt, és szinte hónapra pontosan 4 teljes év kellett ahhoz, hogy az igényelhető keretösszeg felső határát pozitív irányba módosítsák. Mindezt ráadásul úgy, hogy ez majd a bevezetést követően először az 5. évben lesz éles, azaz 2024 elejétől. Attól eltekintve, hogy minden emelés emelés, 2019 óta elég sok víz lefolyt a Dunán, a 2022-es év pedig évtizedek óta nem látott mértékű inflációt hozott Magyarországon.
Aminek egyenes következménye, hogy a 2019-ben kézhez kapható 10 millió forint bizony már nagyon nem annyit ér most, mint akkor. Olyannyira nem, hogy a teljes (kumulált) infláció 2019-2022 között nem kevesebb, mint 28,54 százalékos volt. Tehát csaknem 30 (!) százalékos inflációval számolhatunk a mögöttünk lévő 4 év leforgása alatt. Mindez pedig azt jelenti, hogy
mostanra a 2019-ben 10 millió forint, immáron csupán mintegy 7,1 millió forintot ér.
Az előző években minden elsöprő infláció tehát az évek leforgása alatt összesen csaknem 3 millió forintnyi értéket zabált fel a babaváró hitel felső határösszegéből. És ebbe még nem számoltuk bele a 2023 év első 5 hónapjának inflációját, ami átlagban még mindig pozitív tartományban mozog, tehát a magyarok pénze továbbra is látható mértékben értéktelenedik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az új szabályozás tehát gyakorlatilag erre a 3 millió forintnyi értékvesztésre pakol majd rá a babaváróra 1 millió forintot, azonban a számokat látva így sem nehéz a matek. A babaváró 2019-es bevezetéséhez képest még a plusz 1 millió forinttal megemelt felső határ is brutálisan, akkor majd körülbelül 2 millió forinttal kevesebbet fog érni, mint 2019-ben.
Hogyan segít a lakásvásárlásban?
A babaváró kapcsán a legnagyobb kérdés, mennyiben tud segíteni lakáshoz, házhoz jutni. A kérdés pedig azért égető, mert az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy a legtöbben a számukra nem létező, de a lakásvásárláshoz, lakáshitelhez szükséges önerőhöz használták fel a babaváró hitel maximális keretösszegét. Viszont a lakásárak gigászi növekedése sok esetben magasan túlszárnyalta az infláció mértékét.
Úgy hogy természetesen a magyar családok kiadásai minden más téren az egekbe szöktek, ráadásul a lakáshitelek kamata is borzasztóan magasra ugrott a 2019-es szinthez. Elég ha annyit mondunk, hogy míg 2019-ben Budapest legolcsóbb kerületében egy 55 négyzetméteres lakás ára átlagosan kb. 19,2 millió forint volt, addigra 2022-ben már 27,1 millió - az ingatlan.com adatai alapján. Ez például 41 százalékos emelkedés.
De a legolcsóbb megyeszékhelyen lévő 55 négyzetméteres lakás is átlagosan 6,3 millió forintba került 2019-ben, míg 2022-ben már 9,1 millióba. És a lakásárak drágulása 2023-ban sem tűnt el, maximum lassulásról lehet beszélni. Ez idő alatt pedig a babaváró hitel felső összege mit sem változott. Ebből a szempontból, a potenciális igénylők szemszögéből egyfelől persze jó, hogy 1 millió forinttal meg fogják emelni a felső határt, másfelől viszont a 2024-ben elérhető 11 millió forinton még mindig milliókkal kevesebb értéket fognak tudni megvásárolni maguknak az igénylők, mint tehették volna azt 2019-ben.
Ha tehát a babaváró hitel eddigi és jelenleg is hatályos 10 milliós összegét nézzük, akkor az értékállóságát úgy őrizhette volna meg, ha a kormány az inflációval párhuzamosan, annak éves szintjével növelt volna a hitel maximális összegét. Aminek 2023 elején már mintegy 13 millió forintnak kellett volna lennie ahhoz, hogy legalább a 2019-es vásárlóértékénél legyen az összeg.

Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő
Az MNB legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos szerződéses összege.


"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


