10 °C Budapest
Egyre nagyobb bajban a magyarok slágerhitele: mi lesz így a családtervezéssel?

Egyre nagyobb bajban a magyarok slágerhitele: mi lesz így a családtervezéssel?

2023. június 6. 12:59

Megint csaknem tíz százalékkal esett vissza egyetlen hónap alatt a babaváró hitel új szerződéseinek összege. Az adatokból az látszik, hogy a magas kamatok miatt a magyarok még mindig óvatosak, csakhogy mint egy másik jelentésből kitűnik: más reményük nemigen maradt egy lakáshitel önerejére.

Nem akar magához térni a magyarok egyik kedvenc slágerhitele, a babaváró támogatás: az MNB friss adatai szerint 2023 áprilisában sem lőtt ki újra a hitel, de úgy tűnik, hogy a kormány továbbra is számol vele családtámogatási kapaszkodóként. Közben azonban az is kiderült, hogy a magyarok szinte semmi másra sem támaszkodnak önerőként, a szintén friss lakáspiaci jelentés szerint viszont már ez a tízmilliós összeg is kevés ahhoz, ha valaki saját lakást szeretne. Lássuk a számokat!

A legrosszabb áprilisi adat eddig

16,51 milliárd forint volt áprilisban a babaváró kölcsön új szerződéseinek összege - ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból, amelyet pénteken tettek közzé. Bár az év eleji bezuhanáshoz képest ez jelentős javulás - több mint a kétszeresére ugrott - a márciusi 18 milliárdhoz képest már csaknem 10 százalékos visszaesés, vagyis az látszik, hogy továbbra sem akar erőre kapni ez a hiteltípus.

Még rosszabb a helyzet, ha összevetjük a 2020 óta elérhető áprilisi adatokkal. 2020 negyedik hónapjában - amint a fenti infografikán is látszik - 46, 2021 áprilisában 49, tavaly ugyanekkor pedig 39 milliárd forint volt az új jegyzések összege. A tavasz közepén tehát közepes értékekkel számolhattunk eddig, de ez a sorozat most végképp megszakadt.

Minden hitel újra esik

Nem volt túlzottan erős hónapja az április sem a lakáscélú hiteleknek, de a személyi kölcsönöknek sem. Előbbi 38,81, utóbbi pedig 38,88 milliárd forintnyi új szerződést hozott, mindkét érték visszaesést jelent nem csak a múlt havi, de az egy évvel ezelőtti értékhez képest is.

Nagyon úgy tűnik, hogy a lakáshitelek kapcsán azok az elemzői várakozások teljesülnek, amelyek ebben az évben már nem számolnak a lakáshitelek fellendülésével, sokkal inkább a jövő év közepétől számítanak majd erre. A személyi hitelek esete kicsit más: ott a nyár mindig kicsit erősebb szokott lenni, így a hitelpiaci szereplők most is reménykedhetnek ebben: bár a megélhetési költségek folyamatos növekedése - az infláció lassú ütemű csökkenése ellenére is - a nyaralás, valamint az iskolakezdás még mindig sok magyar számára kölcsönből mehet majd.

Hogy lesz így lakás?

A kamatokra rátekintve persze sokkal inkább érthető, mi okozza a visszaesést. Mint az alábbi grafikonon is megmutatjuk, áprilisban ismét növekedtek az átlagkamatok egy éven túli kamatfixálásnál, vagyis aki az elmúlt hónapok apró visszarendeződése után már esetleg gondolkodott is hitelfelvételen, most biztosan újra visszahőköl. A babaváró átlagkamata minimálisan csökkent, de még mindig nem akkora mértékben, ami megnyugtató lehetne: mindössze három tizedet mérséklődött az érték.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kamatonövekedés tehát újabb hónapokkal odázhatja el a hitelfelvételi kedv visszaállását. Ennél azonban nagyobb gond, hogy a babaváró önerőnek lassan egyáltalán nem elég: mint a lakáspiaci jelentésből is kiviláglik, súlyos bajban vannak a magyar családok. Igaz, hogy enyhült a lakásárak gazdasági fundamentumokhoz mért felülértékeltsége: Budapesten 3%-ra, országosan pedig 9-re. A lakásvásárlás elérhetősége kapcsán a jelentés szerint a fővárosi lakáspiacon már azoknak a családoknak is romlott a lakáspiaci elérhetőség, akik állami támogatásra jogosultak.

Akiknek nem jár semmilyen állami támogatás, azonak csak jelentős anyagi kifeszítettség mellett sikerülhet a budapesti lakásvásárlás

- hangzott el két hete, a lakáspiaci jelentést bemutató sajtótájékoztatón.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm