A 2027-ben elinduló energetikai program elsőként, februárban a családi házak tulajdonosait célozza meg, majd márciusban a társasházak és lakásszövetkezetek számára is megnyílik a lehetőség.
A Diákhitel Központ Zrt. viszonylag hosszú előkészítés után kibővítette a diákhitelek elérhetőségét, így a felnőttképzéshez is megnyílt kétféle kölcsön. Ha azonban egy kedvező hitel elindul, gyakran felbukkannak a haszonlesők, sőt, a btk-s csalók, akár a maffia is.
2021. május 31-től a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhetővé vált a diákhitel a 18 és 55 év közötti korosztály a három hónapnál hosszabb szakmai oktatáshoz. Az eredeti szabályok alapjá nem volt szükség a kölcsönhöz sem fedezetre, sem előzetes hitelbírálatra, és a hitel bármikor díjmentesen elő- és végtörleszthető volt.
Ha azonban egy kedvező hitel elindul, gyakran felbukkannak a haszonlesők, sőt, a btk-s csalók, akár a maffia is - írja a Telex. A lap beszámolója szerint a maffia ráúszott a lehetőségre, és ügyvédek, valamint borsodi „tanulók” tömeges kamu képzési beíratásával, majd a maximális szabad felhasználású hitel felvételével megpróbálták lerabolni a diákhiteleket. A gyanús esetek vélhetően szervezettek voltak, és a hálózat azt használta ki, hogy bárki beiratkozhatott, ha a kora megfelelő volt, ha magyar állampolgár volt, és kaphatott 1,2 millió forintnyi hitelt
Éppen ezért december 21-én ismét megjelent a Magyar Közlönyben egy, a képzési hitelekre vonatkozó szabályozási változás. Mint azt Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Telexnek értelmezte, a módosítások értelmében a képzési hitel továbbra is kamatmentesen elérhető a felnőtt- és szakképzésben résztvevők számára, ugyanakkor a hitel a jövőben kizárólag a képzési költségek megfizetésére (tandíjra) használható fel, és ezt a hitelt nem a diák kapja meg, hanem azt közvetlenül az intézmény részére folyósítja a Diákhitel Központ. A szabad felhasználású hiteltípust viszont többé már nem lehet igényelni.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







