13 °C Budapest
A man using a smart phone in the city.

Elképesztő csalássorozat terjed Magyarországon: minden bank érintett, sok ügyfél megszívja

2021. december 8. 10:01

A rendőrség adatai szerint már 11 bank nevében hívogatják csalók a magyarokat, karácsony előtt pedig rosszabbodhat a helyzet – írja a 24.hu

Az ORFK úgy tapasztalja, megszaporodtak azok a feljelentések, amikor bankok nevében hívják fel az áldozatokat, hogy elszedjék a pénzüket. Karácsony előtt pedig még több ilyen csalárd hívást kaphatunk – írja cikkében a portál. Mint az kiderült, a rendőrség azt közölte a lappal, hogy az idei év elején érkeztek a rendőrséghez az első feljelentések olyan ügyekben, amikor pénzintézetek nevében kezdeményezett hívásokkal követtek el  bűncselekményeket, magyarul kicsalták a pénzüket. Aztán ezt követően több esetben érkeztek hasonló bűncselekmények miatt feljelentések.

Nem csoda, hogy az ORFK arra számít, a karácsonyi időszakban a feljelentések száma megnövekedhet, megszaporodhatnak a hasonló típusú csalások. „Elemzéseik szerint az első időszakban, ahogy ők fogalmaztak, „a legnagyobb számú lakossági ügyféllel rendelkező pénzintézet” nevében kezdeményezték a csalók a telefonhívásokat, vagyis az OTP-t vették célba. Azóta azonban változott a helyzet, a feljelentések alapján már több – jelenleg 11 – pénzintézet nevét használják az elkövetők – olvasható a cikkben. Az incidensekkel kapcsolatban, feljelentések alapján jelenleg is folyik büntetőeljárás az ügyekben, de a rendőrség a folyamatban lévő eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem adott a lapnak.

Az ORFK ezen felül kéri a sértetteket, hogy azok minél hamarabb és minél pontosabban tájékoztassák őket a bűncselekmény elkövetéséről. Fontos, hogy a károsult késedelem nélkül tegyen feljelentést, ráadásul az ORFK szerint minél több sértett tesz feljelentést, az annál jobban segíti a nyomozást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?