Csányi Sándor: a válság teljesen átalakítja majd a banki szektort is

2020. május 15. 19:25

Biztos abban, hogy az OTP idén is nyereséges lesz, és úgy véli, minél hamarabb lesz gyógyszer a koronavírus-fertőzés kezelésére, annál gyorsabb lesz a gazdasági növekedés. A válság rámutatott az agrárium fontosságára, a focisták fizetése viszont csökkenhet.

A OTP Bank elnök vezérigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a jelenlegi helyzetről: 

Személyes élményem az, hogy a home office-ban legalább olyan hatékonyan lehet dolgozni, mint a munkahelyen. Pedig én eléggé ellene voltam, csak engedtem a kollégáim nyomásának, most viszont úgy látom, hogy valóban szélesebb körben lehet alkalmazni.

Mint elmondta, nem tudtak volna ilyen gyorsan működési módot váltani, ha ez saját elhatározás alapján történik. Gyorsan kellett változtatniuk, több mint ötezer kolléga dolgozott egy időben home office-ban, és olyan mennyiségű szerződést kötöttek át a hitelmoratórium miatt, ami elképzelhetetlen lett volna normális körülmények között.

Kifejtette, rengeteg mutató van, amit érdemes figyelni. Rendkívül fontos a GDP alakulása, ezen belül pedig ágazatonként érdemes elemezni a helyzetet. Nagyon fontos a munkanélküliség, és van egy olyan mutató, amit nem mérnek: hogy milyen pszichológiai hatással volt ez a válság az emberekre. Milyen gyorsan tudnak visszatérni a normális életvitelhez és kezdenek el fogyasztani, utazni, szállodába, étterembe menni és így tovább - mert ilyen természetű félelmek is akadályozzák az újraindulást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?