9 °C Budapest

Közösségeket is formál az OTP Business Társasházi Pályázata (x)

Pénzcentrum
2020. február 17. 05:00 2 perc

Megújította Társasházi Pályázatát az OTP Business

Akadálymentesített lombház Budapesten, valamint egy játszótér Szigethalmon: csak két példa azon eredmények közül, amelyekhez tavaly mind a pályázatírásban, mind a kivitelezésben összefogtak a társasházi közösségek, hogy az OTP Business segítségével fejlesszék környezetüket. A Társasházi Pályázat keretében ebben az évben a hitelintézet már összesen 15 millió forinttal támogat országszerte 20 lakóközösséget.

"Minek pályázzunk, ha úgysem nyerünk?" - így reagált a korábbi közös képviselő a 100 év körüli pesti házba nemrég költözött Sutus-Nagy Anett emlékei szerint arra a felvetésre, hogy a ház pályázaton szerezzen forrást fejlesztéseihez. A lakók azonban kezdeményezték a közös képviselő leváltását, majd saját kézbe vették a ház ügyeit. Az egyébként pályázati tanácsadással foglalkozó három gyermekes édesanya és a többi lakó közösen döntött a társasház udvarának megújításáról, majd a társasház intézőbizottságának tagjaiként találtak ehhez pályázati lehetőségeket. Így készült el például a járdafelújítás, és legutóbb, az OTP Business Társasházi Pályázata segítségével az a különleges, integrált lombház is, amelynek tervezésekor szempont volt, hogy a házban lakó, izomsorvadással élő és mozgásában korlátozott gyermek is együtt játszhasson társaival.

Forrás: Sutus-Nagy Anett

"A közös céljaink és az együtt szervezett társasházi programok folyamatosan erősítik és építik a közösséget. A kisebb-nagyobb közös ügyek egyszerre teszik kellemesebbé a mindennapjainkat és tanítják gyermekeinket a közösségért és a környezetért való cselekvés fontosságára" - mondta Sutus-Nagy Anett.
Szigethalmon - szintén a tavalyi pályázat egyik nyerteseként - játszóteret alakított ki udvarán egy társasház, Budaörsön pedig egy lakóközösség a környezettudatosságot is figyelembe véve szélenergiával hajtott huzatfokozókat helyezett üzembe a támogatásból.
A komoly érdeklődés nyomán idén . Ebben az évben már 20 lakóközösség összesen 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet. A pályázatok az erre létrehozott honlapon, egy egyszerűen kitölthető adatlap beküldésével nyújthatók be 2020. május 17-éig.

 

(x)

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?