7 °C Budapest

Ennyire olcsó még soha nem volt ez a kölcsön: kapkodnak érte a magyarok

2019. november 11. 15:31

Lakáshiteleket adnak olyan kamattal, amivel most az egyik nagybank kínálja a személyi kölcsönét a tehetősebb ügyfeleknek.

Korábban nem látott mélységekbe zuhant az UniCredit Bank személyi kölcsön kamata - adta hírül a Bank360. A szakportál elemzése szerint október végétől akár 5,95 százalékos kamatot is elérhetünk, ha a Stabil Kamat személyi kölcsönt választjuk. Persze ehhez több feltételnek is meg kell felelnünk: legalább nettó 250 000 forintos havi jóváírásra van szükség a banknál vezetett számlán és Generali hitelfedezeti biztosítást is kötnünk kell. Az így felvehető minimum hitelösszeg 2 000 000 forint, legfeljebb pedig 7 000 000 forint lehet.

Olcsó személyi hitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

A portál arra is felhívja a figyelmet, hogy a banknál innentől a felvett hitelösszeg nagyságától is függ a hitel árazása az érkeztetett jövedelem mellett és minden jövedelemkategóriánál tovább estek a kamatok. Nincs szükség továbbá a 2 millió forintot meghaladó személyi kölcsön szerződések esetén közjegyzői okirat benyújtására sem, ezzel szintén spórolnak az ügyfelek.

Nem kisebb esést látni az Erste Bank háza táján: jövedelem és igényelt hitelösszeg nagyságától függően szintén nagyon kedvező akár 6,99 százalékos kamatot érhetünk el a személyi kölcsönnél. Ehhez legalább 6 millió forintra és nettó 150 000 forintos jövedelem rendszeres érkeztetésére van szükség.

Az MKB Bank kínálatában lévő személyi kölcsön kamata 1 százalékponttal csökkent. Így nettó 250 000 forintos jövedelem érkeztetését vállalva 7,99 százalékos kamatot érhetünk el. Szintén változás volt a “Kamatkövető" jelzáloghitel termékeknél, ahol átlagosan 0,40 százalékpontos esés volt kamatperiódustól és jövedelemérkeztetéstől függően.

A beszámoló szerint - immár sokadik hónapja - tovább estek a lakáshitelek kamatai. A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint szeptemberben átlagosan 0,16 százalékponttal csökkentek az előző hónaphoz képest a személyi kölcsön kamatok 13,46 százalékra, míg egy évvel korábban 13,58 százalék volt az átlag. A lakáshiteleknél is csökkentek a kamatok: az éven túli fixálású kölcsönöknél 0,15 százalékponttal 4,93 százalékra esett augusztushoz képest, míg egy évvel korábban 5,24 százalék volt az átlagos kamat.

Akciós személyi hitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Ahogy persze korábban is, úgy a Bank360 most is megnézte Lakáshitel Kalkulátorának segítségével, hogy az átlaghoz képest milyen kondíciókkal vehetünk fel kölcsön a gyakorlatban a bankok legfrissebb változtatásai után:

A K&H Bank kínálatában az induló díjak mellett igényelhető

  • 5 éves kamatperiódusú termék kamata 4,09 százalékról 3,79 százalékra esett,
  • 10 évesnél 4,59 százalékról 4,39 százalékra,
  • a 10 év alatt végig fix konstrukció pedig 4,49 százalékról 4,29 százalékra csökkent.

Az induló díjak nélküli “Csak kamattal" változat

  • 5 éves kamatperiódusnál 4,29 százalékról 3,99 százalékra,
  • 10 évesnél 4,79 százalékról 4,59 százalékra,
  • a fix 10 éves kölcsönnél pedig 4,69 százalékról 4,49 százalékra csökkent.

A bank fogyasztóbarát hiteleinél is volt változás:

  • 5 éves kamatperiódusnál 4,09-ről 3,79
  • 10 évesnél 4,59-ről 4,39
  • fix 10 évesnél 4,49-ről 4,29
  • fix 15 évesnél 5,37-ről 5,39
  • fix 20 évesnél 5,37-ről 5,49 százalékra csökkentek kamatok.

Az OTP Bank ismét meghosszabbított az online kamatkedvezmény akciót. Az Erste Bank jelzáloghiteleinél a vállalt jóváírás alapján 0,2 illetve 0,1 százalékos csökkenések voltak. Kamatperiódustól és a jövedelemérkeztetés nagyságától függően akár 2,63 százalék is lehet a kamat - ez a prémium ügyfelek számára érhető el. A Takarékbank emelt az 5 éves kamatperiódusú MFL-hitelnél 4,26 százalékról 4,61 százalékra. A 10 évesnél 5,06 százalékról 5,57 százalékra.

Lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

A Gránit Bank 10 éves kamatperiódusú konstrukciójánál megszűnt a magasabb jövedelem és a hitelösszeg nagysága után járó kamatkedvezmény, viszont minimum havi 300 000 forintos jövedelem érkeztetésével kaphatunk kedvezőbb feltételeket 7 millió forint igénylése felett, így 8,79 százalék helyett 5,79 százalék lehet a kamat. Az 5 éves kamatperiódusú és referenciakamatos termékeknél 7 millió forintról 5 millió forintra csökkent a kedvezményhez szükséges hitelösszeg. A Sopron Banknál az “Új otthonom" elnevezésű 10 éves kamatperiódusú hitel kamata 6,24-ről 5,84 százalékra csökkent, míg a piaci kamatozású, lakáscélú forint hitel 10 éves periódusban rögzített kamatlábbal 6,49-ről - 5,99 százalékra.

Csökkent a babaváróhitel referenciakamata is, így még olcsóbban lehet felvenni a slágerhitelt: 1,16 százalékról 1 százalékra csökkent a mutató, ami azoknak igazán fontos, akiknek nem sikerül 5 éven belül megfelelni a jogszabályi feltételeknek. Ez azt jelenti, hogy a teljes visszafizetés nagyjából 400 000 forinttal lesz kedvezőbb decemberben a novemberben igényelt hitelekhez képest. Az elmúlt három hónapban a teljes visszafizetendő összeg a referenciamutató csökkenése miatt eddig nagyjából 1 millió forinttal csökkent a Bank360 elemzése szerint. A jegybanki adatok szerint szeptemberben a folyósított babaváró hitel összege 98 milliárd forint volt. A program kezdete óta összesen 277,2 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződést a háztartások és az eddigi folyósítások csaknem felénél kérték már a fiatal házasok a törlesztés szüneteltetését a Bank360 információi szerint.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem