Több mint 22 ezer milliárd forintot kezelnek a befektetési alapok, de nem minden kategória tudott erősödni.
A Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolási eljárásában a felszámoló beterjesztette a bíróságnak azokat a hitelezői igényeket, amelyek esetében bírósági határozat alapján történhet meg a kárrendezés; a bíróság soron kívül jár el és megkezdte az igények elbírálását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék szerdán.
A törvényszék közleményében felidézte, 2015. április 22-én tették közzé a Quaestor Zrt. felszámolási eljárásának megindítására vonatkozó közleményt a Cégközlönyben. A felszámoló, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. a Quaestor felszámolási eljárása során az igényt bejelentő, de az adós nyilvántartásaiban nem, vagy hiányosan szereplő ügyfelek kárrendezési eljárásának elősegítése érdekében a vitatott hitelezői igényeket beterjesztette a felszámolási eljárásban eljáró Fővárosi Törvényszéknek.A közlemény szerint ennek azért van jelentősége, mert a törvény alapján a Kárrendezési Alap akkor is ellenértéket állapít meg, ha a kötvény értékpapírszámlán a befizetést ténylegesen nem írták jóvá, de annak fennállását jogerős bírósági határozat megállapította. A kérelmező a bírósági határozat jogerőre emelkedését követő harminc napon belül terjesztheti elő igényét a Kárrendezési Alapnál.
A bíróság felhívja a hitelezők figyelmét, hogy a felszámoló benyújtotta a bíróságnak az ügyfelek igénybejelentéseit és az azokhoz csatolt iratokat, a befizetéseket igazoló dokumentumokat, az ügyfeleknek a felszámolást megelőzően a Quaestor Zrt. által elkészített és megküldött elszámolásokat.
A Fővárosi Törvényszék a felszámolási eljárásban a vitatott hitelezői igényeket soron kívül bírálja el, az eljárás az ügyfeleknek illetékmentes - közölték.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







