7 °C Budapest

23 millió forintos tartozást hagyott családjára a magyar zenész

Pénzcentrum
2014. május 31. 16:00

Több, mint 23 millió forintos tartozást halmozott fel a korábban ünnepelt zenész halála előtt, azonban a hátrahagyott ingatlan értéke jó, ha a bank követelésének negyedét fedezi.

Üvegtelen az ablak, méteres a gaz, és óriási az adósság. Herpai Sándor egykor ünnepelt zenész volt, a V'Moto-Rock dobosaként 1977-től 88-ig sikerben úszott, a Balatonon vitorlázott, és ezt követően is a zenélés határozta meg az életét, de az ezredforduló után fokozatosan cserbenhagyta az idegrendszere. Felesége elvált tőle, és közös fiukkal együtt tavaly elköltöztek a kétszintes családi házból. Hónapokkal később a körzeti megbízott pszichiátriai kezelésre vitte a dobost, de Herpai megszökött a kórházból. Most derült ki, ekkor már árverezték a mostanra teljesen lepusztult házát - írja a Blikk.

A kiváló fekvésű ingatlan Herpai halála óta üresen áll, amikor odamentünk, a kapuja nyitva volt, és úgy tűnt, hajléktalanok lakják az elhagyatott házat. Herpai 217 ezer forintos adótartozást hagyott hátra. Hihetetlen, de ez a legkisebb tétel. Összesen 23,7 millió forintot tesznek ki a bankok, cégek és magánszemélyek követelései. Az amortizálódott családi ház ennek a negyedét sem éri. Ez a leányfalui zászlótelek megérhet nagyjából hárommilliót, de az ingatlan legfeljebb kettőt. Teljes felújításra szorul - mondta egy környékbeli ingatlanszakértő.

Így kerülheted el, hogy hasonló sorsra juss: válassz hitelt okosan

A hitelfelvételkor körültekintően kell kiválasztani a hitel konstrukcióját és a kölcsönt nyújtó hitelintézetet. Három tényező van, amire figyelni kell akkor, amikor hosszútávú adósságfizetést vállalunk:

  • A havi törlesztőrészlet 
  • A visszafizetendő teljes összeg
  • A teljes hiteldíjmutató (THM).

Ezen kívül szinte minden bank támaszt feltételeket, amelyek a jövedelem beérkezésére, vagy az aktív számla-, vagy kártyahasználatra vonatkoznak. Azonban amikor lakáshitelt veszünk fel, az első probléma amivel szembesülünk az, hogy a piaci kamatozású, vagy a kamattámogatott terméket válasszuk. A hitel kiválasztásának további pontjairól ebben a korábbi cikkünkben olvashatsz.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 24. 19:12
A BBC World Service szóvivője a Media1 megkeresésére megerősítette, hogy magyar és román nyelvű pilo...
MNB Intézet  |  2026. február 24. 13:52
A jegybankok egyre intenzívebben használják a közösségi médiát kommunikációs célokra. A kulcskérdés...
Bankmonitor  |  2026. február 24. 13:30
A K&H Banknál 8-ról 10 évre, az MBH Banknál pedig 7-ről 8 évre emelkedett a szabad felhasználású...
Holdblog  |  2026. február 24. 07:55
Esik a legfontosabb energiahordozók ára, ami egyfajta európai rezsicsökkentésként segíti a kontinens...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 24. 18:07
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom