Nem "ijedt meg" a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának többsége az utóbbi napokban látott forinteséstől, így mai ülésén a piaci várakozások döntő többségével összhangban folytatta a tavaly augusztusban elindított kamatcsökkentési sorozatot és az irányadó rátát 25 bázisponttal 5,5%-ra mérsékelte. Sorozatban tehát a hatodik egymást követő vágáson vagyunk túl. A kamatvágás hathat a forint árfolyamára és a bankoknál elhelyezett betétek hozamaira ugyanúgy, mint a hitelek kamataira.
5,5 százalék az alapkamat. Tovább csökkenhetnek a hitelek kamatai és a betétek hozamai. A banki termékek közül többnek is a jegybanki alapkamattól függően változik a dija vagy hozama, ezen termékek esetén azonnal látható lesz majd a vágás hatása, de a már meglévő hitelszerződések esetén is gyorsan végbemehet a kamatcsökkentés. A kamatperiódus hosszától függően a referenciahozamhoz kötött hiteltermékek után nemsokára kevesebbet kell majd fizetni, de ezzel párhuzamosan a betétek hozamai is eshetnek, ami a megtakarítani vágyóknak lehet rossz hír.
Egyelőre a forint piacán mérsékelt gyengülés figyelhető meg, az árfolyam még nem érte el a napokban látott 300 forintos szintet.

Tömegek adatait lopták el erről az appról: aki így utalt pénzt, annak a TB-száma is veszélyben lehet
A bank levélben értesítette az érintett ügyfeleket, és két év ingyenes személyazonosság-lopás elleni védelmi szolgáltatást ajánlott fel.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


