16 °C Budapest

Jogerős ítélet az uzsorásokra: öt évet kaptak

MTI
2012. március 22. 18:06

Két és fél évtől négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék azt az öt vádlottat, akik pénzkölcsönöket nyújtottak alacsony jövedelmű embereknek 100 százalékos kamatra, majd a tartozásokon felül további összegeket követeltek tőlük - közölte a törvényszék elnökhelyettese-szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Nyakó Zsuzsanna elmondta: a törvényszék a Nyíregyházi Városi Bíróság 2010. decemberében meghozott elsőfokú ítéletét hagyta helyben, melyben a vádlottakat folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében mondta ki bűnösnek.

A bíróság az öt vádlott közül az elsőrendűt három év, másod- ,harmad- és negyedrendűt négy év, ötödrendűt pedig két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta, mellékbüntetésként pedig valamennyi vádlottat eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A tényállás szerint elsőrendű B. Tamás, másodrendű G. István, negyedrendű G. Istvánné, illetve közös gyermekük, a harmadrendű G. István Zorán és annak élettársa, az ötödrendű L. Marianna 2003-tól kezdve a sértetteknek pénzkölcsönöket nyújtott 100 százalékos kamatra, emellett hitelre élelmiszert is adtak részükre. A vádlottak a sértetteket a pénzösszegek visszafizetése, valamint további összegek megfizetése érdekében folyamatosan veréssel és megöléssel fenyegették és zsarolták.

A megfélemlített sértett családok közül volt olyan is, akik hitelezőiktől menekülve, néhány hónapos gyermekükkel együtt bujkálni kényszerültek - tette hozzá a szóvivő. A rendőrségen tett feljelentések nyomán eljárás indult a vádlottak ellen, de a sértettek a feljelentéseket később visszavonták.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlottak védelmét ellátó három ügyvéd elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés miatt fellebbeztek. A törvényszék a vádlottak fellebbezését elutasította, s a város bíróság ítéletét hagyta helyben.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem