12 °C Budapest

Még mindig félnek a bankok: csak a legjobbak kaphatnak hitelt!

2010. február 12. 05:55

A jegybank legfrissebb felmérése szerint hiába erős a bankok hitelezési képessége, illetve likviditása, továbbra sem szívesen vállalnak kockázatot, aminek főként a vállalatok látják kárát, a még mindig meglehetősen szűkös hitelkínálat miatt. A hitelezés visszaesésében persze az is közrejátszik, hogy mi magunk sem igényeljük igazán a bankok pénzét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2003 óta rendszeresen készít hitelezési felmérést a hazai bankok körében, melyben egyrészt az előző negyedévre visszatekintő, másrészt a következő félévre prognosztizált hitelezési gyakorlatot elemzi. A legfrissebb, 2009 negyedik negyedévre vonatkozó, januárban végzett felmérése is a háztartási és vállalati szektor hitelezését, és az önkormányzatok bankok általi finanszírozását vizsgálta. A lakossági szegmensre vonatkozó részben ez alkalommal arra is választ kerestek, hogy a lakáscélú, illetve a fogyasztási hitelállomány átstrukturálási folyamata hogyan zajlik, és mi várható a jövőben.

A felmérés eredményei alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy a bankok kissé fukarul bánnak pénzükkel, ugyanis hiába erős a hitelezési képességük, valamint megfelelő a likviditási és tőkehelyzetük, kockázatvállalási hajlandóságuk még mindig alacsony, ami bizony nem túl kecsegetető az ügyfelekre nézve.

Éles a verseny a jó ügyfelekért!

A lakás célú hitelek esetében a bankok döntő többsége, piaci részesedésének növelése és a kellően fizetőképes ügyfelek megszerzése érdekében enyhítette árjellegű tényezőit. Ez elsősorban a kamatfelárak, illetve a válság kitörése óta először a felszámolt díjak csökkentésében jelentkezett, ami várhatóan az idei első félévben is folytatódni fog.

Más a helyzet a fogyasztási hitelekkel, ahol összességében tovább szigorítottak a bankok a feltételeken, még ha a korábbinál kevesebb bank számolt is be ilyenről.

Milyen hitelt keresünk?

2009 első három negyedévében a bankok még szinte egyöntetűen erőteljes keresletcsökkenést jeleztek a fogyasztási hitelek esetében, míg a lakáscélú hiteleknél a forint alapúak iránti kereslet némileg már emelkedett, a devizahitelek kereslete pedig stagnált.

Az utolsó negyedévben bankok már nem érzékelték a háztartási hitelek iránti kereslet csökkenését, sőt, a forintalapú hitelek esetében az igények növekedésére számítanak idén, főként a megjelenő új termékek, az aktívabb piaci jelenlétük, valamint az általános kamatszint csökkenése miatt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mi van a problémás hitelekkel?

A mostani felmérés során arra is kitértek, hogy a leromlott portfoliójú háztartási hitelekkel mit tesznek a bankok. A válaszok alapján a bankok állományuk közel 2-5 százalékát strukturálták át annak érdekében, hogy az ügyfelek fizetési képessége stabilizálódjon. Ezt elsősorban a futamidő meghosszabbításával, és a törlesztő terhek átmeneti (jellemzően 6-12 hónapos), jelentős enyhítésével igyekeztek elérni. Ezen ügyleteknél az előző év végéig 80-90 százalékos arányban sikerült az újbóli fizetési késedelembe esést elkerülni.

Ami a kilátásokat illeti, a bankok jelentős része bizakodónak tűnik, és a hitelezési hajlandóságuk növelését tervezik, legalábbis a jelzáloggal fedezett hitelek esetében. Sajnos azonban a hitelkínálat bővítése nem jelenti azt, hogy az elmúlt negyedévek nem ár jellegű szigorításait (pl. fedezeti követelmények, hitelminősítés) eltörölnék a bankok.

Ez a tendencia egyébként nem mond ellent a nemzetközi tapasztalatoknak sem: az eurozóna bankszektorában, valamint az USA-ban a fogyasztási és a lakáscélú hiteleknél is csökken ugyanis a szigorító bankok aránya, még ha utóbbi szegmensben kisebb mértékben is a hazánkban tapasztalhatónál.

A vállalatokkal a legszűkmarkúbbak a bankok!

A vállalati hitelpiacon szinte semmiféle enyhülést nem lehetett tapasztalni a korábbi felmérés óta, sőt, az üzleti célú ingatlanhitelezés terén még tovább csökkent a kihelyezni kívánt hitelmennyiség.

Bár az előző jelentés óta jóval kevesebben, de még így is majdnem minden harmadik bank szigorított a vállalati hitelezési feltételein, ami elsősorban iparág-specifikus problémákra vezethető vissza.

Ami a keresleti oldalt illeti, 2009-ben szép fokozatosan megcsappant a rövid lejáratú, forgóeszköz-finanszírozási hitelek iránti, korábban tapasztalt kereslet-növekedés, míg a beruházási hitelek esetében tovább csökkent az igény.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem