2 °C Budapest

Lassú lesz a megtépázott frankhitelek lemorzsolódása

Pénzcentrum
2010. január 5. 08:47

A devizahitelezés korlátozása ellenére a bankok többsége állítja, hogy az új rendelkezések nem igazán hoznak jelentős változást a jelenlegi gyakorlatukhoz képest. A megtépázott frankhitelekre vonatkozóan 45 %-ban előírt hitelmaximum hatására fokozatosan csökken a CHF-hitelek aránya, de az állománya lemorzsolódása lassú folyamat lesz, mivel az alpesi devizában folyósított kölcsönök 97 %-a 5 éven túli lejáratú - írja a Napi.

Az új rendelet értelmében a hitelezőknek a saját belső szabályzatukban kell rögzíteniük, hogy kiknek, milyen feltételekkel nyújtanak hitelt, mit vesznek figyelembe jövedelemként, illetve milyen igazolások, nyilatkozatok meglétét teszik kötelezővé a hitelfelvételhez. Az így rögzített feltételek és a hitelképességi vizsgálat alapján alakul ki az egyes személyek úgynevezett hitelezhetőségi limitje. A bankok csak olyan hitelt adhatnak, amelynek a törlesztőrészlete ezt az összeget nem haladja meg.

Bár a bankok szerint ez nem hoz jelentős változást a jelenlegi gyakorlathoz képest, a hitelközvetítők másként látják a helyzetet. A kötött jövedelem- és hitelfedezet-arányok miatt sokkal nehezebb lesz a hitelkiváltás, sok esetben csak előtörlesztés mellett lehetne egyik banktól a másikhoz átvinni a kölcsönöket. A legnagyobb bankok között ráadásul mára szinte egy sem akad, ahol a korábban oly népszerű svájci frankban adnának hitelt.

Az Erste Banknál elismerték, hogy az eddigi rendszert át kell alakítani. A szabályozás márciusi hatályba lépéséig minden szükséges lépést meg kell tenni a jogszabály szellemében. Az MKB képviseltében elmondták, hogy a bank eddig is kimondottan prudens hitelezési gyakorlatot folytatott, aminek részeként az átlagosnál nagyobb szigorral járt el, eltérő limiteket alkalmazva a különböző típusú ügyletekre. Ettől függetlenül itt is felülvizsgálják hitelezési feltételeik rendszerét a szabályozói környezet megújult elvárásainak megfelelően.

A Budapest Banknál (BB)szintén szigorú hitelezési normák vannak érvényben, így a mostani változtatások várhatóan kevésbé vetik majd vissza a lakossági hitelvolumeneket. A banknál mindig jövedelemigazoláshoz kötötték a jelzálog-hitelezést, euróalapú deviza-jelzáloghitelek esetén eddig is 60 %-os volt a hitel/fedezet szint. Az új szabály értelmében pedig az ingatlan értékéhez viszonyított hitelarány 75 %-ra emelkedhet. Némi változás itt is bekövetkezik, mivel a devizaalapú személyi kölcsönök esetén bizonyos konstrukcióknál a jogszabály szigorúbb kereteket határoz meg a korábbi gyakorlatuknál. A devizaalapú konstrukciók marginális szerepét tekintve azonban a banknál jelentős negatív hatást nem valószínűsítenek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az OTP is maradéktalanul eleget tesz az előírásoknak - tudatták a legnagyobb magyar banknál. A 2008-ban megnövekedett devizakockázatok, valamint a reálgazdasági tendenciák miatt az OTP is szigorította hitelezési feltételeit. A válság hatására kialakított kondíciókhoz képest a most bevezetett határértékek nem jelentenek érdemleges szigorítást, sem a forint- sem az euróalapú hitelek esetében. A jelenlegi szabványos feltételrendszerben forintalapú lakásvásárlási hitel esetén jövedelemigazolással Budapesten és a vidéki nagyvárosokban érhető el a legmagasabb hitelösszeg az ingatlan forgalmi értékéhez viszonyítva; ez a legkedvezőbb kondíció is összhangban van a kormányrendeletben foglalt, e kategóriára vonatkozó limittel.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 28. 13:35
Megszoktuk az elmúlt két évben, hogy óriási AI-hype van, mértéktelenül ömlik a pénz az ágazatba. De...
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?