Két hét múlva már az egész ország az új kétszázas érmék lázában ég majd. A fizetőeszköz különlegessége, hogy maga az elsöprő népakarat választotta ki. A Pénzcentrumon most mindent megtudhatsz az új kétszázasról, amit tudni illik.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2008. június 23-án döntött úgy, hogy 2009-ben a kétszáz forintos bankjegyet érmével váltja fel.
A tavalyi döntésben szerepelt az is, hogy az új érmén a jegybank olyan jelképet kívánt szerepeltetni, amely a magyar numizmatikai hagyományokba illeszkedve méltó módon képviseli az országot, és amely mögött szakmai és lakossági támogatás áll.
A döntés után a jegybank tovább folytatta a párbeszédet: szakmai és civil szervezeteket vont be a 200-as érme műszaki paraméterei (az érme anyaga, alakja, mérete) kialakításának folyamatába. Ezt követően októberben internetesszavazást indítottak, így a legtöbb szavazatot elnyert érmekép lett az, amelyet nagyjából két hét múlva a kétszázas érmén láthatunk majd.

Az MNB szakmai szervezetek (például az automatákat működtető szervezetek, vakok és gyengénlátók képviselete, pénzfeldolgozók) bevonásával egyeztette a kibocsátandó érme technikai jellemzőit, és elismert szakértőkkel (akadémikusokkal, egyetemi tanárokkal) véleményeztette azokat a képeket, motívumokat, amelyeket szavazásra bocsátottak.
A Nemzeti Bank döntése alapján a 200 forintos érme bimetál, azaz két eltérő, kívül sárga, belül ezüstszínű fém ötvözetéből készül. A külső (sárga) gyűrű összetevője: réz 75%, cink 21%, nikkel 4%. Ugyanebből az ötvözetből készülnek 5 és 20 forintosaink is. Az érme átmérője 28,3 mm, súlya 9,0 gramm, peremvastagsága 2,0 mm, peremén a látáskorlátozottak számára a megkülönböztetést megkönnyítő recézés is van. Egy érme előállítása harminckét forintba kerül, ebből huszonkettő az alapanyag, tíz forint a megmunkálás költsége.
A 200 forintos érme előlapjának megjelenésével kapcsolatosan több témában készültek látványtervek. A két héten át tartó szavazáson a lakosság tetszését leginkább a Lánchíd (52%) nyerte el, megelőzve a fehér gólyát (18%) és a tavaly átadott Megyeri-hidat (13%). Negyedik lett a fakopáncs (8%), utolsó előtti a cifra kankalin (6%), a sort a kövér daravirág (3%) zárta. A forint történetében először fordul elő, hogy egy pénzen szereplő motívumot azok választották ki, akik nap mint nap kézbe veszik majd.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Május elején kezdődött meg a kétszázas érme tömeges gyártása. A kétféle fémből álló érméből év végéig 71 millió készül, ebből több mint 15,5 millió darabot már le is gyártott a Magyar Pénzverő Zrt.
Az érme 2009. június 15-én kerül forgalomba, a kétszáz forintos bankjegy pedig 2009. november 15-éig még törvényes fizetőeszköz marad.
A papírpénzről érmére váltás hátterében elsősorban a nemzetgazdasági megtakarítás áll. A papír 200-assal jóval gyakrabban fizetünk, mint a nagyobb értékű bankjegyekkel, emiatt sokkal hamarabb el is használódik: élettartama alig két év (a nagyobb címletek akár 5-7 évig is bírják), újragyártása pedig rendkívül költséges.
Ugyanakkor az MNB-nek nem titkolt célja, hogy a lakosság hozzászokjon a magasabb értékű érmék használatához. Ez az euróbevezetés után lesz csak igazán fontos, hiszen az unióban rendkívül elterjedt egy- és a kéteurós érmék jelenleg 285 és 570 forintot érnek.

Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő
Az MNB legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos szerződéses összege.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


